A Red Bull egyértelműen fogalmazott arról, az FIA szigorításainak volt-e köze a szingapúri vereségükhöz
A bikások továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a hajlékony szárnyakkal és padlólemezzel kapcsolatos új technikai direktíváknak „semmi” közük nem volt ahhoz, hogy Szingapúrban idén először kaptak ki.
A Red Bull lehengerlő győzelmi sorozata múlt hétvégén hirtelen megszakadt. Az istálló már szombaton bajba került, hiszen 2018 óta most először egyik autójuk sem tudott bejutni a Q3-ba. Vasárnap aztán már erősebb tempót mutattak, de a dobogóra ez sem volt elég.
Ez a meglepő formahanyatlás pedig éppen azon a hétvégén jött, amikor az FIA két különálló tisztázást is kiadott a hajlékony karosszériaelemekkel kapcsolatban. Az egyik a hajlékony szárnyakra vonatkozott, mivel már egy ideje sejthető volt, hogy több csapat is trükközik ezen a területen, a másik pedig a padlólemezre.
A paddockból olyan híreket lehetett hallani, hogy a Red Bullra inkább az utóbbi lehet hatással. Az istálló Szingapúrba egyébként egy módosított padlólemezt is vitt, de azt a pénteki nehézségek után már nem használták. A formájuk pedig idei mércével mérve pocsék volt. Mindez véletlen egybeesés lenne? Christian Horner csapatfőnök szerint igen.
„Ezek mérnöki dolgok. Itt nincsenek varázsmegoldások. Tudom, hogy ti mind a technikai direktívát szeretnétek okolni, de sajnos mi nem tehetjük ezt meg, mivel az autó egyetlen komponensén sem változtattunk miatta.” Horner tehát világossá tette, hogy a technikai direktíváknak „semmi” közük nem volt a visszaesésükhöz. Szerinte mindennek az alapját a rossz beállítások jelentették.
„Tudtuk, hogy ezen a pályán szorosabb lehet a verseny. Ettől még meglepett minket, mennyire le voltunk maradva pénteken. Nem voltunk a megfelelő működési ablakban az autóval, főleg egy körön. És amikor ez a helyzet, a gumik szörnyűnek érződnek. Semmi sem működik.” A brit emellett arról is beszélt, hogy a gondok alapvetően már a hétvégére szánt felkészülés és szimulátorozás során elkezdődtek, mivel bizonyos dolgokkal nem kalkuláltak megfelelően.
„Szerintem a hétvége előtti szimulációinkból nem a helyes konklúziókat vontuk le. És ilyenkor ki kell másznod ebből. Egyszerűen csak rossz ablakba kerültünk, és ez kidomborította az autó néhány gyengeségét. Mindez viszont hasznos is volt egyben a következő évet tekintve, mert néhány dolgot remélhetőleg kijavíthatunk majd az RB20-as esetében.”
A Red Bull csapatvezetője tehát inkább a rossz felkészülést és a rossz beállításokat tette felelőssé a szingapúri vereségükért, és amennyiben most hétvégén Japánban ismét a megszokott erős formájukat hozzák, akkor valóban csak egy kisiklásról beszélhetünk. Ha viszont most sem fog nekik úgy menni, akkor a technikai direktívás elméletek vélhetően újra hangosabbak lesznek.
Elméletekből persze nincs hiány a Red Bull kapcsán: Lewis Hamilton is elmondta, ő hogy látja a helyzetet.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.