A Red Bull egyelőre biztosan nem megy a Formula E-be

A bikások tanácsadója, Helmut Marko egyértelművé tette, hogy az osztrák istálló továbbra sem érdeklődik a teljesen elektromos Formula E iránt, így jó ideig ne is számítsunk arra, hogy feltűnnének a szériában.

Edoardo Mortara, Venturi Racing, Silver Arrow 02, 1st position, on to the podium

Sam Bloxham / Motorsport Images

A 2014-ben életre hívott sorozat forradalminak számított a maga idejében, és számos nagy autógyártó gondolta úgy, hogy ez lehet majd a versenyzés jövője. Azóta viszont történt némi változás, az Audi és a BMW például a tavalyi idény végén kivonult a sorozatból, és a mostani szezon végeztével a Mercedes is hasonlóan fog tenni.

Ettől függetlenül persze az FE még mindig egészséges lábakon áll, de a Red Bullt sosem vonzotta ez a kategória, mivel Marko szerint egyszerűen ők a hagyományos versenyzési formákat kedvelik, a véleménye pedig azóta sem változott.

„Több oldalról is próbáltak minket meggyőzni a csatlakozásról, de nekem elég volt az, hogy elmentem megnézni egy versenyt” – mondta a tanácsadó az Autorevue-val készített interjúban. „Az urguay-i futamot láttuk, és egyértelművé tettük, hogy ez nem nekünk való.”

Még több F1 hír:

Az energiaitalosok rajongói tehát nem számíthatnak arra, hogy a következő években láthatják majd kedvenc csapatukat az elektromos bajnokságban, de talán kárpótolja őket az, hogy a Forma–1-ben újra felértek a csúcsra, és idén mindenképpen meg szeretnék védeni címüket.

A Mercedes kapcsán pedig az FE alapítója, Alejandro Agag fogalmazta azt meg nemrég, hogy nem érti, a németek miért szállnak ki, miközben az utcai autók terén pedig elkötelezték magukat az elektromosság irányába, így a kettő valahogy nem igazán fér össze egymással.

„Nem tudom megérteni a döntésüket” – mondta a Motorsport.tv-nek. „Egyszerűen elképeszt. Egyre több és több elektromos autót adnak el. 2030-tól pedig már nem fognak belső égésű motorral felszerelt modelleket árusítani az Egyesült Királyságban. Szóval tényleg nem értem.”

A Mercedesnél sem megy minden makulátlanul az új szezon előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Nem értettem, miért vonult vissza Rosberg, de most már tudom
Következő cikk Domenicali: Ha lehetőség adódik a Ferrarinál, Mick készen fog állni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország