A Red Bull egy katasztrofális versenyen van túl Kínában

A Red Bull egy katasztrofális versenyen van túl Kínában

A Red Bullnál ma minden elromlott, ami el tudott romlani. Egyelőre a versenyzők nagyon nyugodtan nyilatkoztak, és próbálják elfogadni a jelenlegi helyzetet - csak reménykednek a mihamarabbi javulásban.

Daniil Kvyat (kiesett, motorprobléma)

"Nehéz megmondani, hogy mi lehetett a probléma, még meg kell vizsgálnunk. Egyszer csak láttam, hogy az autó hátulja füstöl. Nem vagyunk jó helyzetben, de túl kell lennünk rajta."

"Az eddigi három versenyen már három motor ment tönkre az autómban a motor, ez nyilván nehéz helyzet, de erősnek kell maradnunk, és csapatként kell megoldanunk a problémát. Ma a gumikkal sem volt könnyű."

"Ricciardoval rendben volt minden, harcoltunk egymással. Az utastíásnak megfelelően, amikor elég közel ért hozzám, elengedtem. Persze ezt majd megbeszéljük a csapaton belül."

Daniel Ricciardo (9. hely)

"A Kvyattal történt esetet majd megbeszéljük a csapatmeetingen. Szerintem korábban is elengedhetett volna, de meglátjuk, hogy Ő hogy látja az esetet."

"A rajtomon mindenképpen javítanunk kell, mert ott vesztettem sokat. Ehhez jött még a forgalom is, de a gumik sem működtek. A lágy nem feküdt nekem, ezért mondtam a csapatnak, hogy váltsunk a keményebb keverékre, de szerintük az nem volt jó, így maradtunk a lágynál."

"Már kér motort elhasználtunk a négyből, így könnyen büntetést is kaphatunk majd a szezon végén. Reméljük, hogy a megbízhatóság javulni fog, de sok munka áll előttünk. Leszegett fejjel tovább kell dolgoznunk."

Helmut Marko (Red Bull tanácsadója)

"A futópadon már látja a Renault az extra 40 lóerőt, de a versenyen még mindig nincs sehol."

"Bahreinben még a jelenlegi orrkúppal megyünk majd, de Barcelonában bevetjük az új megoldást, az talán segít nekünk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Daniil Kvyat
Cikk típusa BRÉKING