A Red Bull büszke a sok sikerre: nehogy már ők segítsenek a többieknek

Christian Horner szerint nem a Red Bull feladata az, hogy felzárkóztassák a többieket, és izgalmasabbá tegyék a sportot. A címvédő csapat büszke a sikereire, és nem érzik rosszul magukat a dominancia miatt.

Vettel az amerikai hétvége előtt elmondta, miért futja meg a leggyorsabb köröket akkor is, ha az éppen „felesleges” erőfeszítésnek tűnik, vagy a csapat – élén a versenymérnökével – vissza akarja fogni, le akarja beszélni a dologról. Horner a következőket mondta a témáról.

„Nagyon rá van állva a DHL trófeájára, mely a leggyorsabb körért jár. Iszonyatosan ki lenne akadva, ha nem jönne össze neki, és gyakran eluralkodik rajta a lelkesedése. Mindig azt mondom, ’Rocky, most már lelassíthatod’”- utalt Vettel versenymérnökére.

A csapatfőnök azt is elmondta, nem nekik kell visszafogniuk magukat, hogy izgalmas legyen a Forma-1, hanem a riválisoknak kellene emelnie a tétet.

„Nem nekünk kellene segíteni a többieken, hogy sikerrel járjanak”- idézte Hornert az ESPNF1. „Mi nagyon is magunkra koncentrálunk, és minden egyes futam után azt vizsgáljuk, mit tudnánk jobban csinálni – technikai értelemben, a működés terén, a megbízhatóságot illetően, vagy a versenyzők esetében. Egyáltalán nem érezzük rosszul magunkat azért, mert sokat nyerünk. Nagyon büszkék vagyunk rá.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING