A Red Bull bukdácsoló tehetséggyára és Hülkenberg nagy esélye

Helmut Marko nem igazán talál Verstappenhez méltó fiatal tehetséget a Red Bull juniorprogramjában, a Milton Keynes-i istállónak viszont szüksége lenne két új tehetségre. Albon jövője nem garantált, és lehet, hogy az osztrákok szakítani fognak az eddigi filozófiájukkal. Roberto Chincero az olasz Motorsporttól ezt a témát boncolgatta.

Nico Hulkenberg, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ami több mint egy évtizeden át tökéletesen működött, most úgy látszik, hogy hirtelen elakadt. Helmut Marko már jó ideje az egyik legjobb tehetségkutatónak számít a Forma–1-ben, és mivel a mezőny nagyjából egyharmadát azon pilóták adják, akik a Red Bull programjából kerültek, ez megerősíti, hogy milyen jó munkát is végzett az osztrák szakember.

A jó ideje működő versenyzői akadémia eddig 85 pilótának adott már lehetőséget, ráadásul az energiaitalosok két F1-es csapatot is létrehoztak, hogy a lehető legjobb fiatal tehetségeknek legyen helyük a sorozat mezőnyében.

Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Max Verstappen voltak az akadémia legsikeresebb tagjai, most azonban az ellátólánc már nem működik az elvárásoknak megfelelően. 15 év óta most először veszi fontolóra talán úgy igazán a Red Bull, hogy kilép a pilótapiacra, amelyről eddig hiányoztak. Ha a döntés végül megszületik, akkor azt a szükség fogja szülni.

Még több F1 hír:

Az eddigi trendek megfordulása talán 2018 nyarára vezethető vissza, amikor Marko (belebolondulva Verstappenbe) úgy döntött, hogy elengedi Daniel Ricciardo kezét. Nem ő küldte el az ausztrált, de Ricciardo úgy látta, hogy csak másodhegedűs lehet, ezért új útra lépett inkább.

Azóta a második számú red bullos mindössze egyszer állt dobogóra, az is a nemrég rendezett mugellói futamon volt, amikor Alex Albonnak sikerült megszereznie a harmadik helyet. Valójában a csapat két fele 2019 eleje óta két eltérő ligában játszik.

Az egyik oldalon ott van Verstappen, aki egyre közelebb kerül a Mercedesekhez, a másikon pedig Pierre Gasly majd Albon, ők viszont eltérő célokkal versenyeztek. Vannak olyanok, akik szerint Verstappen mellett mindenki csak szenvedne, mások szerint viszont Marko veszítette el a „varázserejét”, és már nem feltétlenül tudja megtalálni a jövő bajnokait.

Az igazság valahol a kettő között lehet. Verstappen mindenki számára kemény ellenfél, de az is igaz, hogy a legtehetségesebb fiatal versenyzők, akik az utóbbi években feltűntek az F1-ben, nem a Red Bull kötelékéből érkeztek.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, with Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport, and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, with Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing, Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport, and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrarinál ott van ugye Charles Leclerc, ráadásul az idei F2-es bajnokságban az ő juniorjaik viszik a prímet. A McLaren felhozta Lando Norrist, a Mercedes pedig George Russellt.

Eközben a Red Bull próbált hű maradni saját filozófiájához, és olyan pilótákat hozott vissza, akiket egyszer vagy akár már többször is elbocsátott. Ott van Danyiil Kvjat vagy Brandon Hartley, de Albon is kikerült már egyszer a Red Bull kötelékéből, mégis visszahívták.

Az igazság viszont az, hogy nincsen olyan versenyzőjük, aki igazán meg tudná győzni a csapatot teljesítményével. A világbajnoki címhez pedig talán két Verstappenre lenne szükségük. A felmerülő probléma pedig elég kényes is lehet.

Ha a jövő évi csomagjuk lehetővé teszi, hogy a világbajnokságért menjenek a Mercedes ellen, akkor ebben a csatában két olyan pilótára lenne szükségük, akik garantáltan a fontos pontokért tudnak küzdeni, melyek a konstruktőri győzelemhez elengedhetetlenek.

Alex Albon, Red Bull Racing talks to the press

Alex Albon, Red Bull Racing talks to the press

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Ma ez „nem probléma”, hiszen Verstappen önmagában elég ahhoz, hogy második helyen legyenek a csapatok között, de az első hely megkaparintásához változnia kellene a dolgoknak.

Ha két versenyzőre támaszkodhatsz, az a stratégia terén is előnyös a futamokon. Néhányan kihangsúlyozták, hogy ha múlt vasárnap például két Verstappen lett volna Hamilton mögött, akkor a csapat szétválaszthatta volna a taktikát, ezzel pedig nyomást helyezve a britre.

Persze az új Verstappent nem lehet egyik napról a másikra megtalálni, de azért van egy olyan versenyző, aki talán képes lenne 1-2 tized környékén maradni a hollandhoz képest hosszabb távon is. Így jön a képbe ismét Nico Hülkenberg.

Marko szerint, ha esetleg kimerészkednének a versenyzői piacra, akkor Hülkenberget választanák a jelöltek közül. A német jó kapcsolatot ápol a tanácsadóval már hosszú évek óta, és úgy tűnik, hogy eléggé megbízható ahhoz, hogy a Red Bull megfontolja őt.

Nico Hulkenberg, Racing Point

Nico Hulkenberg, Racing Point

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Marko nagyon pozitívan nyilatkozott Hülkenberg nürburgringi beugrásáról, dicsérte a német teljesítményét, hogy ilyen rövid idő alatt is képes volt felvenni a ritmust és fontos pontokat szerezni a Racing Pointnak, melyek segítettek, hogy átvegyék a konstruktőri harmadik helyet.

A Hülkengberg-Red Bull házasság lehetséges forgatókönyv, de ahhoz, hogy meg is valósuljon, Markónak félre kell tennie a büszkeségét, és félre kell tennie a testvércsapatot oly sok év után.

Ez nem egy könnyű lépés, mivel rengeteget fektettek az évek során a projektbe, és a Red Bull mindig is büszkén hangoztatta, hogy a saját tehetségeit építi fel és hozza be a Forma–1-be. Most vajon képesek egy lépést tenni hátrafelé? Talán nemsokára megtudjuk majd a választ.

A Red Bull már a kiszállással fenyegetőzik?


Megdöbbentő jelenetek a go-kart-vb lonatói futamán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Azok hasonlították össze Schumachert és Hamiltont, akik mindkettejükkel dolgoztak - 1, rész
Következő cikk A McLarennek áldozatot kell hoznia a Mercedes miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország