A Red Bull azért nem vállalta a tesztet, mert tudta, hogy az szabálytalan lenne

Christian Horner szerint csalódást keltő, hogy mindent másodkézből kell megtudniuk, és az egész privát teszt teljesen átláthatatlan. A Red Bull Racinget szintén felkérték egy ilyen gyakorlásra, de nemet mondtak rá, mivel tudták, ezzel szabályt...

Meglehetősen feszült sajtótájékoztató zajlott le ma Montrealban, miután a csapatfőnököket kizárólag a privát tesztről kérdezték. A Red Bull első embere nem árult el sok újdonságot azzal, hogy kifejtette, szerinte teljes mértékben hiba volt bevállalni a tesztet.

„Úgy gondoljuk, hogy a bajnokságba nevező fél felelőssége az, hogy eleget tegyen a szabályoknak, így amikor napvilágot látott, hogy a tesztre egy jelenlegi autóval került sor, mi úgy interpretáltuk a szabályokat, hogy ez egyértelműen szabályszegés volt. Ennek megfelelően egy óvást nyújtottunk be a verseny előtt az FIA-nek, hogy foglalkozzon az üggyel”- mondta Horner a mai sajtóeseményen.

„Ez a probléma a csapatra és az FIA-re tartozik, és a Pirelli nyilvánvalóan számos csapatot felkért a tesztre – minket is beleértve -, de elutasítottuk ezt, mivel úgy éreztük, nincs összhangban a szabályokkal – különösen egy jelenlegi autóval. Szóval ez a helyzet; a dolog most a bíróság elé kerül, és bízunk az FIA-ben, miszerint megfelelően döntenek. A legfontosabb, hogy abszolút egyértelműnek kell lennie, mit tehetsz, és mit nem tehetsz; mit tesztelek, és mi nem számít tesztnek, és véleményem szerint mindennél fontosabb, hogy ez meg legyen oldva”- jelentette ki.

„Az átláthatóság hiánya csalódást jelentett. Csalódás, amikor mindent másodkézből kell megtudnod”- panaszolta a brit. „Ha egy beszállítónak gondjai vannak, akkor azzal foglalkoznia kell, de ha minden résztvevőt egyenlően kellene kezelni, akkor fontos, hogy ez az információ teljesen világos legyen.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING