A Red Bull az F1 „legtehetségesebb” mérnökeit keresi a motorrészlegébe
A Red Bull Forma-1-es csapatának csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy az F1 „legtehetségesebb” mérnökeit keresik az ambiciózus motorprojektjükhöz, amely ezen a héten indult el a Red Bull milton-keynes-i gyárában.

A Red Bull nehéz helyzetben találta magát a 2020-as év utolsó harmadában, miután a csapat gyári partnere, a Honda bejelentette, hogy 2021 végén kivonulnak az F1-ből. A Red Bull végül megegyezett a japán gyártóval, és 2022-től kezdődően továbbra is az ő motorjaikat használják majd, azonban már a saját motorprogramjuk keretein belül.
Az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy a projektet kiemelten sok erőforrással támogatják, mivel véleménye szerint csak így lehet biztosítani azt, hogy a Red Bull karosszéria részlege után a motorrészleg is sikeres lesz.
Adrian Newey leigazolásának kulcsszerepe volt abban, hogy a Red Bull mindössze 5 év alatt világbajnok lett a Forma-1-ben, Horner elmondása szerint hasonló terveik vannak a motorrészleggel is.
„Pontosan ugyanazon filozófia mentén fogjuk felépíteni a motorrészlegünket, ahogyan azt tettük a karosszériarészleggel is korábban” – mondta Horner az Autosport/Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában.
„A célunk az, hogy ismét megtaláljuk a feladathoz a legjobb és a legtehetségesebb embereket. Az F1 még mindig csapatsport. Ez az egyik oka annak, hogy a motorrészleget a jelenlegi kampuszunkban, Milton-Keynesben helyezzük el, hogy problémamentes legyen az integráció a két részleg között.”
A Red Bull egy vadiúj gyárépületet húz fel a milton-keynes-i gyárkomplexumában, az építkezés pedig már el is kezdődött, árulta el Horner. Az új gyárépületével a Red Bull lesz a Ferrari után az F1 második „legintegráltabb” csapata.
Bár a Red Bull jelenleg még csak a meglévő Honda motorok versenyeztetésére és szervízelésére helyezkedik be, Horner ismét kijelentette, hogy a csapat hosszútávú terve az, hogy a 2025-ben érkező motorformulára már saját erőforrást készítsenek.
„Nagyon izgalmas időszak előtt állunk. A motorfagyasztás nagyon fontos volt annak érdekében, hogy bebiztosíthassuk magunkat erre az átmeneti időszakra. Ugyanakkor az új motorhoz, ami 2025-ben érkezhet, teljesen új szervezetet fogunk felépíteni.”
„A Honda pár egészen kiváló szakembert hagy ránk, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy a megfelelő embereket ültessük a megfelelő pozícióikba.”
A Mercedes úgy érzi, sok időt veszít a kerékcseréknél
Ajánlott videó:
Alpine: az imolai fejlesztéseink még látványosabbak lehetnek más pályákon
Vettel: az Aston Martinnak „nagy előrelépésre” van szüksége
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.