Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
FP3
05 Óra
:
16 Perc
:
52 Másodperc
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

A Red Bull sérülése enyhén szólva nem volt apró, a Mercedes túl gyors, van miért aggódni a Racing Point kapcsán

megosztás
hozzászólás
A Red Bull sérülése enyhén szólva nem volt apró, a Mercedes túl gyors, van miért aggódni a Racing Point kapcsán
Szerző:

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is törheti a fejét, hogy miért is veszítenek ennyi tempót a Mercedeshez képest, mely egyelőre megfoghatatlannak tűnik.

A mai inkább volt a Red Bull versenye, mint az egy héttel ezelőtti, hiszen akkor még csak célba sem értek. Ezúttal a harmadik és a negyedik helyen intették le a csapatot, de nem volt reális esélyük a Mercedes ellen, akik túl gyorsak voltak.

Még több F1 hír:

Max Verstappen sokáig második volt, mindent megtett, hogy tartsa a tempót az éllovas Lewis Hamiltonnal, de nem sikerült, és a végén még Valtteri Bottas is bekerült elé. A helyzetet nehezítette, hogy az első és a hátsó szárnya is megsérült.

A Red Bull végül nem cserélt első szárnyat, de megvizsgálták annak a lehetőségét. „Igen, de úgy éreztük, hogy az időveszteség potenciálisan túl nagy lenne. Nem láttuk, hogy mekkora károkról van szól, amíg az autó be nem érkezett a parc fermébe. Tehát jelentős volt a változás, és hogy milyen hatással volt mindez a gumik élettartamára, közelebbről is meg kell néznünk az adatokat.”

Adódik a kérdés, mi történt a Mercedes körül? Az elmúlt két évben a Red Bul erős volt a Red Bull Ringen, de most esélyt sem kaptak a győzelemre. „A Mercedes az elmúlt években alulteljesített itt. Küszködtek a magas hőmérséklet mellett, és ez így volt pénteken is.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, arrives on the grid

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, arrives on the grid

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Ma ez nagyon jól ment nekik és azt hiszem, az elmúlt években valóban alulteljesítettek ezen a pályán. Megérdemlik ezt a jó eredményt, amit megszereztek. Ők voltak a legjobb csapat, míg mi keményebben fogunk dolgozni, hogy megpróbáljuk őket elkapni.”

A következő héten már a Hungaroringen versenyez a mezőny. Jöhet valamilyen frissítés az autó vagy a motor kapcsán? „Nos, 5 nap múlva már ott leszünk, szóval nincs sok időnk, de ha van bármi is, amit feltehetünk az autóra, és az javítja azt, akkor meg fogjuk tenni. Ezen a héten is voltak ilyen darabok, és a gyárban hihetetlenül keményen dolgoznak.”

„Úgy éreztem, hogy javítottunk az autón az elmúlt hetet tekintve. Remélhetőleg megismételhetjük ugyanezt a következő 5 napban is.” - mondta Horner, aki a Racing Point nagy tempójára is kitért a Stájer Nagydíj után.

„Azt hiszem, mindenki aggódna a Racing Point miatt. Úgy értem, Pérez gyorsabb volt, mint a Mercedes a verseny azon pontján. Figyelembe véve, hogy Bottas milyen gumikon autózott, ami egy körön belül volt a Racing Pointhoz képest, 3-4 tizedmásodperccel volt gyorsabb.”

Rosszabbnál rosszabb hírek a Mercedes riválisainak

Ajánlott videó:

A Red Bull nagyon erős lesz a Hungaroringen – Wolff

Előző cikk

A Red Bull nagyon erős lesz a Hungaroringen – Wolff

Következő cikk

A Renault óvást nyújtott be a Racing Point ellen!

A Renault óvást nyújtott be a Racing Point ellen!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Stájer Nagydíj
Csapatok Mercedes , Red Bull Racing , Racing Point
Szerző Motorsport Hungary