A Red Bull arra gyanakodhatott, hogy a Ferrari az új erőforrását akarta tesztelni Fioranóban

Olasz lapinformációk szerint a Red Bull tehetett keresztbe a Ferrari tesztjének, mégpedig azért, mert attól féltek, hogy a maranellóiak az idei erőforrást akarják tesztelni a tavalyi autóban.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Davide Cavazza

A Ferrari korábban megerősítette, hogy a 2021-es autójukat, az SF21-est használják majd a teszt során. A csapat azonban kedden bejelentette, hogy nem használhatják a 2021-es autót, és egy nappal elhalasztották a tesztet, amíg nem kapnak további információkat az FIA-tól.

A teszt szerdán kezdetét vette, az olaszok pedig előbányászták a 2018-as Ferrarit, az SF71H-t, melyet Shwartzman vezetett az első tesztnapon, majd Sainz és Leclerc vette át a helyét a következő napon.

A Funo Analisi Tecnica című lapban megjelent jelentés azonban rávilágított arra, hogy mi történt aszínfalak mögött, és megmagyarázta, hogy a Scuderia miért volt kénytelen az utolsó pillanatban módosítani a tesztterveken.

Még több F1 hír:

Az olasz jelentést szerint a nemzetközi szövetség egyetértett abban a csapattal, hogy az egy hónappal ezelőttig használt modellek és az új generációs autók között nincs műszaki folytonosság, ezért a teszt alatt használhatóak.

Korábban az a hír járta, hogy egy Mercedes-motort használó csapat tehetett keresztbe a maranellóiak tesztjének, de az olasz lap szerint „minden nyom Milton Keynes felé vezet“.

„A Red Bull, arról ismert, hogy kimondottan hajlamos ügyvédek sokaságán keresztül intézni a dolgait. Egyértelmű céljuk továbbra is ugyanaz: senkinek nem adnak előnyt, különösen nem egy olyan csapatnak, amely potenciálisan visszatérhet" - állítják az olaszok.

Bár a 2022-es autók merőben eltérnek a tavalyiakhoz képest, a Red Bull állítólagos félelme ahhoz kapcsolódik, hogy a Ferrari ezen a teszten próbált „játszani“ a szabályokkal, például kipróbálná az új, de amúgy a régi autóval is kompatibilis erőforrást.

„A világbajnoki második helyezett csapat félelme az, hogy Maranelló a tavalyi autón tesztelné a 2022-es elemeket. Nyilvánvalóan a gyanú tárgyát képező alkatrész az erőforrás, amelynek méretei alapján kompatibilisnek kellene lennie a régi autóval. Határozottan nehezebb a motor beépítése tesztelése az SF71-H, a 2018-as világbajnokságon versenyző autó esetében.“

Ezek ugyan mind csak találgatások, de nem lennénk meglepődve, ha a többi csapat is hasonló „okosságokat“ találna ki a barcelonai teszt előtt, ugyanis az egyre csak szigorodó szabályozások ellenére a Forma–1 még mindig a találékony emberek és csapatok sportja.

Megvan, hogy mikor érkezik pontosan az idei Ferrari!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan, hogy mikor érkezik pontosan az idei Ferrari!
Következő cikk Idén a pénteki szabadedzések eltolódhatnak a sajtótájékoztatók miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország