BRÉKING

A Red Bull a saját feje után ment, ezért zárta ki Ricciardót az FIA

A Nemzetközi Automobil Szövetség szerint a Red Bull Racing szándékosan vétett, tette mindezt figyelmeztetésük ellenére. A csapat mégsem adja fel, és fellebbez, de kevés esélyük van.

Az FIA hosszasan részletezte a döntést, melynek értelmében kizárták a versenyzőt. A hétvége lefolyása alatt kétszer is kicserélték a Gill Sensors által biztosított műszert az RB10-ben: az első két edzésen sem működött megfelelően, így szombatra másikat tettek be, de annak működésével sem voltak elégedettek - a csapat és az FIA sem. Szombat este a parc fermé alatt újabb csere következett, utasításra, és visszatették a pénteki szenzort. (A szenzort az FIA homologizálja, de a csapat tulajdona, az üzemelteti.)

Az elején megjegyzik, hogy a szóban forgó szenzor történetét a csapat és a technikai delegált is dokumentálta - mint mindig -, és a leírás megegyezik a két fél esetében.

A kirendelt technikai delegált szombat este utasította a Red Bullt, hogy állítsák be a szenzort az FIA paraméterei alapján, de a csapat nem bízott a rendszerben, így a saját beállításai mellett döntött a futam előtt. (A csapat a megbízhatatlanságra hivatkozva érvel amellett, hogy jogosan használták a saját áramlási modelljüket.) A technikai delegált egy emailt is bemutatott a stewardoknak, mely megerősíti, hogy leadta az utasítást a címvédő alakulatnak: amennyiben azokat a paramétereket használják, a beállítás legális.

(A 016­14-es Technikai Direktíva tartalmazza azt, hogy milyen metodológia alapján kell alkalmazni a szenzort, és azt az eljárást is, hogy mit kell tenni, ha meghibásodik a műszer. "Ha MI bármikor úgy látjuk, hogy a szenzor meghibásodott, és azt nem érzékelte a rendszer, akkor MI kommunikálni fogjuk azt a csapatnak, és azt is, váltsanak át a támogató rendszerre." Ez a támogató rendszer egy kalkulált áramlási modell, mely tartalmazza az FIA által kiszabott korrekció mértékét.)

Az FIA a futam alatt figyelmeztette a Red Bullt, hogy átlépték a fogyasztási határt, és igazítsanak a beállításokon, de az istállónál úgy döntöttek, nem tesznek így. A Red Bull az első szabadedzésen tapasztalt mérésbeli eltérésekre hivatkozva állítja, hogy megbízhatatlan az FIA által javasolt beállítás és maga a szenzor. A futamot ennélfogva a saját áramlási modelljükkel kezdték meg, semmint azokkal az értékekkel, amit a szenzor is javasolt.

Az FIA végül négy pontban támasztotta alá a döntést. Az első, hogy a csapat nem az általuk javasolt értékeket használta a futam alatt, mindezt a felhívás ellenére, ezzel megszegték a TD/ 016­14-es kódjelű eljárást.

Annak ellenére, hogy a szenzor valóban eltérő mérésekkel szolgált a már említett első szabadedzésen, ez maradt a megkívánt és homologizált szenzor, egészen addig, amíg az FIA nem ad engedélyt másra a csapatnak.

Az FIA elégedett volt a technikai delegált magyarázatával, aki elvégezte azokat az igazításokat, amiket kértek tőle, így a csapat a megengedett áramlás keretében autózhatott volna.

Függetlenül attól, hogy a csapat szerint hibás volt a szenzor, az FIA engedélye nélkül nem alkalmazhatnak más áramlásmérési metódust.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Marussia csak tesztelt ma, de becsúszott egy 14. hely is
Következő cikk Egy hét, egy hónap, de Raikkönent nem érdekli: időbe telik megoldani a gondokat a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország