A Red Bull a Mercedes miatt nem gondol a bajnoki címre

A Red Bull sztárversenyzője, Max Verstappen szerint a Mercedes még mindig túl erős ahhoz, hogy egy igazi bajnoki csatára gondoljanak ellenük. Ennek ellenére a sztárpilóta nem akarja feladni a harcot, és mindent megtesz, amit csak lehet.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Idén még mindig nem volt egy olyan futam sem, amikor ne a Mercedes nyert volna. Ez legutóbb Monacóban sem volt másképp, ahol a különbség annyi volt a korábbi versenyekhez képest, hogy a címvédő csapat nem kettősgyőzelemmel a neve mellett húzta be a vasárnapot.

Még több F1 hír:

A Mercedes 257 ponttal vezeti a bajnokságot a 139 pontos Ferrari, és a 110 pontos Red Bull Racing előtt. Az egyéni kiírásában pedig Lewis Hamilton áll az élen 137 ponttal, közvetlen a finn csapattársa, Valtteri Bottas (120) előtt, míg Sebastian Vettelnek a harmadik helyen csak 82 egysége van a Ferrarival. A németet Max Verstappen követi 78 ponttal.

A Red Bull holland versenyzője annak mindenképpen örül, hogy jobb teljesítményt és sebességet mutatnak a Ferrarinál, de a Mercedes még mindig túl messze van. Verstappen emiatt nem gondol igazán a bajnoki címre.

„Közelebb kell lennünk ahhoz, hogy a világbajnokságra gondolhassunk. Természetesen valahol mindig arra gondolsz, de minden hétvégéből meg kell próbálnod a legtöbbet kihozni. Eddig ezt meg is tettük, talán Monaco kivételével, de egy bajnoki címért még többet kell tennünk.” - nyilatkozta Verstappen a Servus TV kérdésére.

Ezen a hétvégén Kanadában versenyez a mezőny, ami ugyan szintén egy utcai pálya lesz, Montreal egy teljesen más karakterrel rendelkezik. A Red Bull esélyei is eltérőek lehetnek.

„Mindig meg akarjuk próbálni! Tavaly nem voltunk rosszak Kanadában, de azt várom, hogy a Ferrari erős lesz, mert ott vannak a hosszú egyenesek, és magas a csúcssebességük. Nagyon motivált vagyok azt illetően, hogy felálljak a dobogóra. Természetesen nyerni szeretnék, de a Mercedes most nagyon erős, és ez nem könnyű.”

Mi a helyzet a Hondával való együttműködéssel? A jelek szerint a japánok szépen haladnak előre, motorerőben és megbízhatóságban is.

„Minden jól megy. Az emberek nagyon profik, és a kommunikáció is rendben van. Előzetesen előfordulhatnak olyan dolgok, amik nehezen mennek, de eddig mindig jól ment, már közvetlenül a téli tesztek óta. Természetesen még több lóerőre van szükségünk, de ez jönni fog. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit a Honda csinál.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

A Red Bullnál a hangulat is megfelelő, független attól, hogy nincsenek harcban a címért, akárcsak a Ferrari. Ez egy igen érdekes helyzetet teremt.

„Minden jól alakul, és nagyon elégedett vagyok. Nagyon jól érzem magam a csapatnál. Remekül szórakozom, és ez végső soron a csapat számára is fontos. Az egész csapat nagyon motivált, akárcsak a Honda. Növelnünk kell a tétet, amivel tisztában vagyunk, és ezt is tesszük.”

Verstappen számára a motiváció még ezekben a domináns időkben sem jelent gondot. A versenyző mindig talál magának valamit, ami motiválja.

„Mindig motivált vagyok, és mindig nyerni akarok. A Mercedes jelenleg nagyszerű munkát végez, azonban nem vártam azt, hogy ilyen erősek lesznek, látván azt, hogy mire volt képes a Ferrari a téli tesztek során. Tudjuk, hogy jobb munkát is tudunk végezni, és megpróbáljuk ezt megcsinálni. Remélhetőleg jó eredményeket érhetünk el a következő versenyeken. Eddig azt hiszem, összességében maximalizáltuk a lehetőségeinket. Kicsivel több teljesítményre van szükségünk az autóból és a motorból, de természetesen mindezt nem könnyű elérni, mert a Mercedes és a Ferrari is fejlődik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint Monacóban nem büntették volna meg, ha nem találja el Bottast
Következő cikk Meghalt a kisfiú, akinek Hamilton egy F1-es autót ajándékozott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország