BRÉKING

A Red Bull a Honda motorjait akarja!

Az osztrák istálló rendkívül hisz abban, hogy a japánok hamarosan rettentően versenyképesek lesznek, és ezt a lehető leghamarabb ki szeretnék használni.

A Honda a visszatérésének első évében finoman szólva is leszerepelt. A japánok V6-os hibrides erőforrása rendkívül gyenge és megbízhatatlan volt, ami miatt a McLaren sokszor csak tántorgott a pályán Fernando Alonsóval és Jenson Buttonnal.

A Honda és a McLaren azonban nagyon hisz a felemelkedésükben és elmondásuk szerint már 2016-ban óriási előrelépések várhatóak a részükről. Ezt egyelőre erősen tegyük zárójelbe, hiszen végig hasonlóan ígérgettek a 2015-ös idényben, amiből végül semmi nem valósult meg.

A Red Bull szintén nagyon hisz a Honda sikerességében, így nem csoda, hogy 2017-től már az ő motorjaikat használnák. A GP-live.hu úgy tudja, hogy a „bikák” emiatt folyamatosan kapcsolatban állnak a gyártóval, mely a következő évtől már valóban adhatna motorokat egy másik csapatnak.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Szegény Alonso... Finoman szólva sem tud szerződni! De az a két cím sem rossz, meg mellé a rengeteg pénz! fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. január 9.

Ron Dennis vétójoga eredetileg csak a 2016-os szezonra érvényes, így gyakorlatilag minden akadály elhárulhat attól, hogy Dietrich Mateschitz csapata a Honda erőforrásaival folytassa tovább.

Persze ez nagyban függ attól, hogy idén mit tesz le az asztalra a Honda, valamint mennyire lesz versenyképes a Renault-tól vásárolt aggregát Milton Keynesben, ahol csak egy 1 éves megállapodást kötöttek a franciákkal és már többször utaltak arra, hogy 2017-től valószínűleg váltani fognak.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg már nem erőlteti azt, hogy egy top-csapat versenyzője legyen az F1-ben
Következő cikk A Mercedes dominanciája mégsem olyan unalmas a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország