BRÉKING

A Red Bull a csapategységnek köszönhetően 2016-ban újra szárnyalhat a Forma-1-ben?!

A Red Bullnak már a 2016-os Forma-1-es szezon elején nagyon ott kell lennie a szeren – ismerte el Christian Horner, a bikák csapatfőnöke. Azonban szerinte a csapata jövőre ismét előreléphet, hiszen a kulcsfontosságú csapattagok maradtak.

A Red Bull 2015-ös szezonja az erőforrás kálváriájáról szólt, hiszen a bikák megpróbálták felrúgni a hosszútávú megállapodásukat a Renault-val. A Mercedes, a Ferrari és a Honda azonban elutasította az energiaital-gyárat – így nem maradt más választásuk, mint a franciák „gyenge” erőforrása. De legalább a száguldó cirkuszban maradtak.

2016-ban azonban hivatalosan a Renault már nem lesz a Red Bull partnere, hiszen a motorokon a TAG Heuer emblémája lesz.

Horner – a Renault egyik legnagyobb kritikusa 2015-ben – kételkedik benne, hogy a Renault erőforrásainak teljesítménye jelentősen növekedne 2016-ban.

„2015 egy másik kihívás volt, és egy kulcsfontosságú csapattagot sem vesztettünk el.”

„A csapat rengeteg munkát elvégzett. Leszegett fejjel csak a kasztnira fókuszáltunk. A kasztni tehát a szezon során folyamatosan fejlődött, és végül szerintem elég erős is lett.”

„Csak annyi a feladatunk, hogy tovább nyomjuk, amíg vissza nem térünk az élre. Aztán ismét eljön a mi időnk.”

//

Havas Forma-1-es nagydíj? Mi nagyon adnánk!!!

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, January 3, 2016

A Red Bull tehát csapatként sokkal erősebb és összetartóbb lett, mint 2015-ben volt.

„Néha a nehéz helyzet közelebb hozza a csapatot. Azt érzem, hogy most szorosabb és közelebbi a kapcsolatunk, mint valaha.” – tette hozzá Horner a brit Autosport előtt.

„Szóval igazából a csapat szempontjából nem gondolom, hogy ez egy rossz év lett volna. A stratégia szempontjából nagyon erősek vagyunk, és a mi kiállásaink a legjobbak a bokszutcában.”

„A kasztni szempontjából is jobban fejlesztettünk mint a többiek – fantasztikus autónk van.”

„Három lehetőséget is megragadtunk: Monacóban, Magyarországon és Szingapúrban. Háromból kétszer a dobogó második fokára is felállhattunk.”

„Ha csapatként megnézzük, hogyan teljesítettünk, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyon erős munkát végeztünk. Viszont bizonyos dolgokat nem tudunk irányítani – ez nem a mi felelősségünk. Csak amiatt aggódhatunk, amit tudunk irányítani.”

A McLaren-Honda is ugyanezt mondja, mint a Red Bull: a sok szenvedés az Ő csapatukat is összehozta...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher és a sportautózás világa: miért volt ugródeszka a C-csoport a Forma–1-hez?
Következő cikk 2016-ban a Renault teljesen esélytelen lesz a dobogóra!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország