A Red Bull 57 győzelme a Forma-1-ben

A Mercedes még messze van előttük, nem beszélve az olyan legendás istállókról, mint a Williams, a McLaren, vagy a Ferrari.

Race winner Daniel Ricciardo, Red Bull Racing celebrates on the podium with the champagne

A Red Bull egy nagy jubileumot ünnepelt az elmúlt hétvégén Monacóban, hiszen az osztrák világbajnok csapat 250. alkalommal állhatott rajthoz a Forma-1-ben.

A Jaguárból lett Red Bull Racing a 2005-ös Ausztrál Nagydíj óta szerepel a Forma-1-ben, és igencsak sikeres. Eddig összesen négy világbajnok cím áll Dietrich Mateschitz csapata neve mellett, amit 2010 és 2013 között szereztek meg a Renault motorjával.

A V6-os turbóéra beköszöntével a Red Bull teljesítménye drasztikusan visszaesett, legalábbis a motort illetően. A gárda szerette volna megszerezni a Mercedes, vagy legalább a Ferrari erőforrását, de a németek, valamint az olaszok is nemet mondtak, hiszen tudták, ezzel a saját dolgukat nehezítenék meg a bajnokságban.

A Renault V6-os hibrides aggregátja azonban továbbra sincs azon a szinten, mint a Mercedes, vagy a Ferrari. Monacóban azonban a kasztni sokkal inkább előtérbe került, és Daniel Ricciardo nyert is.

Ez volt a csapat 57. győzelme, amivel az örökranglista 6. helyét foglalják el. Az élen természetesen még mindig fölényesen a Ferrari áll 231 győzelemmel, közvetlen a McLaren (182) és a Williams (114) előtt. A két brit alakulat azonban rég nyert futamot az F1-ben.

TOP-10 győzelmi lista

Hely Csapat Győzelmek Százalékos arány
1. Ferrari
231 24.19%
2. McLaren 182 22.01%
3. Williams 114 16.10%
4. Lotus 81 13.37%
5. Mercedes 78 44.83%
6. Red Bull 57 22.80%
7. Brabham 35 8.88%
8. Renault 35 10.09%
9. Benetton 27 10.38%
1.0 Tyrrell 23 5.35%

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk TOP-5 jelenet a Monacói Nagydíjról: videó
Következő cikk Red Bull: két fronton is sokba kerülnek Verstappen hibái

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország