A Red Bull 2020-ban három csapatra oszlik

A Red Bull idén a Mercedes trónjára tör, és az Auto motor und sport cikke szerint idén már nem lehet a pilótára fogni, ha ez nem jön össze.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

A német lap a szezon kezdetét jelző barcelonai teszt előtt foglalkozott a Red Bull helyzetével, amely idén nagy terveket dédelget: az osztrákok célja, hogy megtörjék a Mercedes hat éve tartó uralmát.

Míg a szezon végeztével a pilóták szabadságra mentek, a háttérben a mérnökök gőzerőre kapcsoltak. A Red Bull pedig az uborkaszezon közepén jelentette be, hogy magához láncolja Max Verstappent. A holland tavaly ismét futamgyőzelmekkel bizonyította versenyképességét, és a szerződés is azt jelzi, egyértelműen látják benne a jövő bajnokát.

Az Amus cikke szerint, ha ez nem jön össze 2020-ban, azért már egyértelműen a Red Bull lesz a felelős. Ezt erősíti, hogy a Honda is nagyot fejlődött tavaly, és már szintén képes futamgyőzelmeket érő erőforrást biztosítani.

A japánok motorja már tavaly képes volt kvalifikáción megközelíteni a Ferrari erőforrását, amelynek előnye 20 lóerő körülire csökkent, míg a Mercedes-szel már egy szinten vannak. Ráadásul a riválisok azt remélik, hogy a második üzemanyagáramlás-mérő bevezetése kordában tartja majd az olaszokat amúgy is.

Még több F1 hír:

Ráadásul a hírek szerint a Honda egy új beállításon dolgozik, amelyet az időmérőkre terveznek, ennek pedig nagy hatása lehet Max Verstappen kvalifikációs eredményeire. A Red Bull számít is rá, hogy idén jóval több pole kerülhet a holland neve mellé, mint az elmúlt években.

Idén pedig a Red Bull az utolsó pillanatig dolgozik az új autón, amelyet eddig fotókon mutattak be, majd egy silverstone-i módosított pályán Verstappenék is kipróbálhattak. Egyelőre a legnagyobb újdonságot az orr jelenti, amelynek célja az autó alatti áramlások segítése, a diffúzor teljesítményének növelése.

Ezzel kapcsolatban Helmut Marko már ki is jelentette: "Az első szárny után az orr az autó legfontosabb része" - jelentette ki a főtanácsadó.

És persze már a Red Bull is készül a 2021-es váltásra. Éppen ezért idén növelni kellett a költségvetést, hogy jövőre meg tudjanak felelni a csökkentettnek, állítja Marko. A főtanácsadó nem is tagadja, hogy a csapat egy különleges csoportot állított fel, amely a különböző projektekre koncentrál.

"Három csapattal dolgozunk, az egyik a jelenlegi autóval, a második a 2021-essel foglalkozik, míg a harmadik a 18 hüvelykes abroncsokkal törődik" - vallotta be Marko, jelezve, hogy idén több területen is többletterhet kell vállalniuk a csapatoknak.


Hivatalos felvételeken a 2020-as Red Bull, amit a Honda motorja kelt életre. Az RB16-ot először Max Verstappen vihette pályára Silverstone-ban egy shakedown keretén belül, zárt kapuk mögött.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért jelent az F1 üzemanyag-áramlási szabályváltoztatása 2020-ban még nehezebb autókat?
Következő cikk A Renault csapatfőnöke nem bánkódik a tavalyi évük miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország