Szavazás

A rajongók szinte semmi esélyt nem látnak Bottas F1-es címére

Legalábbis Lewis Hamilton mellett a Mercedesnél biztosan nem, ám 2016-ban Nico Rosberg megcsinálta azt, amire talán még saját maga sem számított.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates pole position  in parc ferme alongside Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09.

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1-ben még a legjobb versenyzőknek is nagyon nehéz világbajnoki címet nyerniük. Remek példa lehet erre Fernando Alonso, aki háromszor is közel volt ahhoz, hogy újra felérjen a csúcsra, de valami rendre közbeszólt.

Az elmúlt években a Mercedes dominanciája miatt csak az lehetett a kérdés, hogy Hamilton vagy Rosberg nyeri meg a sorozatot. A német csak egy alkalommal győzte le a csapattársát, de az világbajnoki címet jelentett számára, amit már soha nem vehetnek el tőle.

Még több F1 hír:

Nico visszavonulásával Valtteri Bottas versenyezhet az immáron ötszörös világbajnok Hamilton mellett, aki eddig összességében esélyt sem adott a finnek. A Williamstől érkezett pilóta ráadásul 2018-ban egy nagyon gyenge idényt zárt.

A legutóbbi szavazásunk pedig arra vonatkozott, hogy az Olvasóink szerint Bottas világbajnok lehet Hamilton mellett a Mercedesnél vagy sem. Rövid időn belül majdnem 2000 szavazat érkezett a kérdésre, ami elég egyértelmű végeredményt hozott.

A szavazók 7%-a gondolja úgy, hogy Bottas világbajnok lehet Hamilton csapattársaként, míg a maradék 93% esélytelennek tartja a finnt.

A hivatalos Facebook oldalunkon számos olyan hozzászólás született, ami azt jelzi, hogy a rajongók többsége minimálisan sem hisz abban, hogy Bottasnak lehet esélye. Van, aki szerint a Mercedes ezt egyszerűen nem engedné, míg mások úgy vannak vele, hogy önmagában a kvalitási különbségek sem teszik mindezt lehetővé.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Kétségtelenül Schumacher volt a legnagyobb ellenfelem
Következő cikk Michael Schumacher elképesztő tehetsége, a fékek területén is: Brembo

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország