A rajongók megválasztották a három legszebb 2023-as autót
Valamennyi autóbemutatóra sor került a 2023-as szezon megkezdése előtt, és most a rajongók megválasztották, hogy szerintük melyek a legszebb festések.
Az idei autóbemutatók sorát a Haas kezdte meg, míg utolsóként az Alpine rántotta le a leplet a 2023-as konstrukciójáról. Általánosságban elmondható, hogy a mérnökök igyekeztek a hasznosságot a megjelenés elé helyezni, emiatt olyan festést választottak, amely a könnyebb autók megszületését eredményezte.
Mint ismert, a túlsúlyos autók komoly, akár tizedekben mérhető hátrányt jelentenek a csapatoknak. Ennek okán igyekeztek minél kevesebb extra anyagot felhasználni, amiből természetesen a festés sem maradhatott ki.
Ennek ellenére elmondható, hogy az idei autók meglehetősen látványosra sikeredtek, a Forma-1-es rajongóknak pedig lehetőségük nyílt kifejezni, hogy melyik csapat autója lett a legszebb. A Formula1.com Twitter csatornáján tették közzé az eredményt.
A szavazáson 31 százalékkal az 1. helyet a Mercedes szerezte meg, míg a Ferrarinak itt is be kellett érnie a dobogó második fokával. A maranellói alakulat a szavazatoknak a 19 százalékát szerezte meg. A 3. helyen némi meglepetésre az Alfa Romeo végzett, így két piros autó is ott van a TOP3-ban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.