A Racing Point szerint szabályváltoztatásra van szükség, ha nem tetszik a megoldásuk

A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer azt mondta, mindig a legtöbbet kell kihozniuk a szabályokból, ha pedig a jövőben kevesebb ilyet szeretnének látni az F1-ben, akkor változtassák meg a szabályokat.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point idén meglehetősen versenyképes autóval rendelkezik, azonban folyamatosan megy a vita arról, hogy szabályos-e a konstrukciójuk. A csapatfőnök Otmar Szafnauer korábban elmondta, számítottak arra, hogy óvást nyújtanak majd be ellenük.

Szafnauer a témával kapcsolatban a Sky Sportsnak nyilatkozott a Magyar Nagydíj pénteki napján, és azt mondta, mindig a legtöbbet próbálják kihozni a szabályokból, és tavaly a Haas és a Ferrari hasonló fékvezetékjét is szabályosnak minősítették.

Úgy érzed, hogy különösen a fékvezetékeket pécézte ki a többi csapat?

 

„Igen, ez így lehet. Tavaly teljesen más koncepciót használtunk, viszont biztos vagyok abban, hogy a Haas és a Ferrari fékvezetékjei nagyon hasonlóak voltak, és mégis szabályosak voltak.”

A Forma-1 világában az ügyfélautókról is megy a vitatkozás. Neked mi a véleményed ezzel kapcsolatosan?

„Nos, remek tervezői csapatunk van. Ezt a Sky munkatársa, Paul di Resta is tudhatja, hiszen versenyzett nálunk, és azóta csak még jobb lett a csapatunk. Mi tervezzük meg és mi fejlesztjük a kocsinkat.”

„De a szabályok mindig olyanok, amilyenek, nekünk pedig a lehető legtöbbet kell kihoznunk belőlük. Szóval ha a jövőben kevesebb ilyet szeretnének látni, akkor meg kell változtatniuk a szabályokat.”

Szerinted elég jó az autótok ahhoz, hogy felvegyétek a harcot a Red Bullal a csapatbajnokság második helyéért?

„Erre nehéz válaszolni. Szerintem néhány pályán igen a válasz a kérdésre, míg más pályákon nem a válasz. De azt gondolom, hogy lesz néhány aszfaltcsík, ahol közel annyira erősek leszünk, mint a Red Bull.”

Otmar Szafnauer, Team Principal and CEO, Racing Point Sergio Perez, Racing Point

Otmar Szafnauer, Team Principal and CEO, Racing Point Sergio Perez, Racing Point

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: hasonló gondokkal küzdünk, mint eddig
Következő cikk Bottas nem aggódik a lemaradása miatt, nem találta még meg a tökéletes egyensúlyt az autóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország