A Racing Point nagyon, nagyon, nagyon bízik Lance Strollban

A Racing Point egy erős negyedik helyet tűzött ki maga elé a 2020-as világbajnokság előtt, ehhez nagyon erős párosra lesz szükség, és Otmar Szafnauer szerint Lance Stroll felnő a feladathoz.

Lawrence Stroll, Owner, Racing Point and Lance Stroll, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point tavalyelőtti tulajdonosváltása után az idei évre tesztelt először teljes szabadsággal, és a jelentős anyagi lehetőséggel jóval magasabbra is került a léc. A csapat tavaly még csak a hetedik helyen végzett a szoros mezőnyben, 2020-ra viszont már a negyedik hely a cél.

A csapat idei autója a barcelonai teszt első három napján jól teljesített, amellett, hogy szemet szúrt a hasonlóság a tavalyi Mercedesszel. A Racing Point komoly céljaihoz azonban nem lesz elég Sergio Perez remeklése, a tulajdonos fiának, Lance Strollnak is fejlődnie kell.

A kanadai teljesítménye kapcsán nincs kétsége Otmar Szafnauernek, aki maximálisan bízik a kanadaiban is. "Nagyon, nagyon, nagyon biztos vagyok a fejlődésében. A második éve lesz velünk, most már végez a tanulási időszakkal. És megvan a sebessége" - mondta a csapatfőnök.

"És a csapat is igyekezett segíteni neki tanácsokkal. Szóval elég magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy szerez annyi pontot, mint Sergio, és nekünk pontosan erre lesz szükségünk a negyedik helyhez" - mondta Szafnauer.

Még több F1 hír:

"Azokban az években, amikor összejött a negyedik hely, akkor azért sikerült, mert konzekvensen teljesítettek a pilóták, és amikor az egyik autóval ez nem is sikerült, akkor valami történt is az egyik autóval" - mondta a csapatfőnök.

Mindenesetre a jövőre nézve fontos tudni, hogy a Mercedes beleszól-e abba, hogy a Racing Point utánpótlásában kik versenyeznek. Ez egy igen érdekes kérdést jelenthet, bár egyelőre úgy tűnik, hogy a németek nem szólnak bele ebbe.

"Egyértelműen nem a Mercedes diktál. A múltban mindig olyan emberek alkották a junior kontingenst, akik a legjobbak voltak, akiket érdekelt a projektünk. Nagyon jó egy olyan partner, mint a Mercedes, mert ha ők nem tudnak helyet biztosítani valakinek..." - mondta a Racing Point első embere.

"Korábban így dolgozott velünk Esteban Ocon és George Russell is. De mostantól az Aston Martinnal már lehetőség lesz a lehető legjobb juniorokkal csapatot alkotni" - tette hozzá már a jövőre gondolva.


A Mercedes F1 Team a forgatási napon számtalan látványosabb felvételt készített, melyeket Silverstone-ban, a Brit Nagydíj helyszínén rögzítettek a W11 shakedown eseménye során. Valtteri Bottas után Lewis Hamilton is ment pár kört a géppel.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari gyorsabb volt a Red Bullnál egy verseny szimuláción
Következő cikk Ricciardo szerint az idei Renault talán nem gyorsabb a tavalyinál, de több benne a lehetőség

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország