A Racing Point most nem találta meg a ritmust

A két „rózsaszín Mercedes” a McLarenek szendvicsében zárta a belga hétvége időmérő edzését, ez pedig a nyolcadik és kilencedik hely megszerzését jelentette számukra. A versenyzők nem voltak elégedettek az autójukkal a kvalifikációt követően.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A csapat szezonja továbbra is egyfajta hullámvasút, miután a Spanyol Nagydíjon még 22 pontot zsebeltek be, Belgiumban viszont eddig nem ment nekik annyira. Nem is sikerült a top 10 végénél jobb helyeket szerezniük, és csak Norris McLarenjét előzték meg a Q3-ban, míg a másik Carlos Sainzcal eléjük került.

Ez a két csapat azonban komoly csatát vívhat majd holnap a pontokért, és mivel nagyon szoros közöttük az állás a pontversenyben, ezért különösen fontos lehet majd, hogy ki jut előrébb a futamon.

Még több F1 hír:

„Kicsit frusztráló az eredmény, mert ennél valamivel többre számítottunk” – ismerte el Stroll az edzést követően. „Közel vagyunk egymáshoz ezen a hétvégén, és abban reménykedünk, hogy visszakapaszkodhatunk holnap. A futam hosszú lesz, sok minden történhet, csak ki kell várnunk, hogy mi történik, beleértve az időjárást is.”

Eredményével Sergio Perez sem volt elégedettebb. „Csalódottak vagyunk, és meg is lepődtünk. Valamilyen okból nem volt meg a tempónk. Mindegyik edzésrész során szenvedtünk. Egyszerűen hiányzott a ritmus, amelyre számítottunk” – értékelt a mexikói.

Az RP20-as lassabb tempója a versenystratégiát is befolyásolta, ha holnap szárazak maradnak a körülmények. „A Q2-ben próbáltunk mi is a többiekhez igazodni, de hiányzott a sebességünk, ezért a lágyabb keverékre kellett váltanunk.”

„A Q3-ban is ugyanez volt a helyzet. Ki kell elemeznünk a dolgokat, és megérteni, hogy mi történt. Hogy az esőre állítottuk volna be az autót? Nem, nem erről van szó. Szimplán hiányzott ma a teljesítmény.”


Így kergeti a drón az új F1-es McLarent: videó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon örül, hogy végre működik alatta a Red Bull
Következő cikk Az Alfa Romeo csalódott: egy ideális körrel elkaphattuk volna a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország