A Racing Point Monacóban is simán nullázott: Magnussen megúszta

Sergio Pérez és Lance Stroll sem elégedett azzal, amit Monacóban tapasztalt a Racing Point volánja mögött. Egy újabb nullás hétvége.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Racing Point egyszerűen nem találja a helyét a rajtrácson, és a csapat még mindig nincs azon a szinten, mint a korábbi években, hiába a nagyobb költségvetés és a stabil anyagi háttér.

Még több F1 hír:

Ezúttal Monacóban voltak gyengébb, és Sergio Perez a 13., míg Lance Stroll a 16. helyen ért célba. A csapat mexikói versenyzője egyáltalán nem volt boldog, Magnussen miatt sem, aki levágta a lassítót az alagút után, és csak egy figyelmeztetést kapott, pedig ezzel Pérez elé került.

„Tudtuk, hogy normál körülmények között szinte lehetelten lesz pontokat szereznünk. És ez sajnos be is bizonyosodott. Azzal, hogy már az időmérő edzésen hátul végeztünk, sokkal nehezebbé vált a sorsunk, mivel itt Monacóban az előzés rettentően nehéz. Egyszerűen nincs sok hely, még akkor sem, ha gyorsabb vagy. A biztonsági autós fázisnál ugyan jó döntést hoztunk, de beragadtunk a McLaren mögé, így folyamatosan időt veszítettünk. Ezzel pedig gyakorlatilag elment az egyetlen lehetőségünk a felzárkózásra. Később megpróbáltam megelőzni Magnussent, akivel soha nem könnyű, és le is vágta a kanyart, amiért figyelmeztetést kapott.”

„Nagyon kiábrándító, hogy amikor van egy ilyen lehetőséged, és mindent jól csinálsz, de a másik levágja a pályát. És utána már nem volt több lehetőség. Ez Monaco sajátossága is, majd ott volt Giovinazzi esete Kubicával, amivel újabb másodperceket veszítettünk. Kicsit kaotikus volt ez a futam, és messze voltunk a pontszerzéstől, így ki kell találnunk azt, hogy mit tehetünk a folytatásban, hogy jobbak legyünk, és képesek legyünk újra pontokat szerezni.”

„Azt gondolom, hogy Magnussen védekezéséről beszélnünk kell, mert nem helyes, amikor te fair vagy, majd a riválisod egyszerűen levágja a pályát és semmi sem történik. És ilyenkor csak egy esélyed van Monacóban. Ez szerintem egy olyan helyzet, amiről a következő versenyeken beszélnünk kell, mivel az, aki ilyenkor levágja a pályát, egyszerűen nem kerül olyan rossz helyzetbe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb dupla nulla az Alfa Romeótól, most Monacóban
Következő cikk Hülkenberg a körülményeket, Ricciardo a Renault-t hibáztatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország