A Racing Point elismeri, ihletet kaptak a tavalyi Mercedesről

A Racing Point technikai főnöke, Andrew Green azonban úgy véli, túl nagy kockázatot vállaltak azzal, hogy a Mercedes aerodinamikai koncepcióját választották, de mindez akár egy remek húzás is lehet tőlük.

A Racing Point elismeri, ihletet kaptak a tavalyi Mercedesről

Évekkel ezelőtt a Racing Point elődje, a Force India erősen panaszkodott a Haas autójára a Ferrarival kötött szoros technikai partnerség miatt. Az FIA azóta többször is egyértelművé tette, hogy az amerikai csapat és az olaszok együttműködése szabályos.

Még több F1 hír:

Ez hasonló ahhoz, mint amit a Red Bull és a Toro Rosso között láthattunk. Most fordult a kocka, mivel a Racing Point lett a „másoló”, és egy olyan gépet gurított pályára Barcelonában, mely több ponton is nagyon hasonlít a tavalyi Mercedesre.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke finoman megjegyezte, hogy nem is oly rég keményen támadták őket emiatt, most pedig... Ettől független a szakembernek nincs problémája a Racing Point és a Mercedes együttműködésével.

Ez pedig ahhoz köthető, hogy a Mercedeshez közelebb álló Aston Martin jövőre a Racing Point gyári csapata lesz. Stroll egyszerűen bevásárolta magát a márkába, így szorosabbra vehette a kapcsolatot a Mercedesszel.

Green közben azt mondja, a csapatának tennie kellett valamit a 2020-as szezonra, hogy versenyképesebbek legyenek, és úgy érezte, ezt aligha lehet elérni az általa alkalmazott filozófiához való ragaszkodással.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Ennek azonban megvan a maga veszélye is, mert benne van a pakliban, hogy a konstrukció nem fog működni, mivel az RP nem láthatja a Mercedes belső részét, ami szorosan összefügg a külsővel, így a másolás nem olyan könnyű.

„Az inspirációt a tavalyi leggyorsabb autóból merítettük.” - mondta a technikai vezető a lapunk kérdésére Barcelonában. „Innen származik az ihletünk, és miért is ne tehetnénk meg ezt?” - tette fel a kérdést a szakember.

„Olyan helyzetben vagyunk, aminek a részeként a tavalyi váltójukat használjuk, és ugyanazzal a motorral versenyzünk. Mindezt pedig úgy tervezték, hogy összhangban legyen a felfüggesztés bizonyos aerodinamikai filozófiájával.”

„Volt egy autónk, ami a 7. hely körül versenyzett, és még egy évig maradnak ezek a szabályok. A döntésünk pedig magas kockázattal is jár. Félretettük azt, amivel eddig dolgoztunk, és valami újhoz nyúltunk. De hol is kezdjünk ehhez hozzá? Mit kell ehhez tennünk? A leggyorsabb autót vettük alapul.”

„A legkeményebb kihívás az volt, hogy teljes mértékben megértsük ezt a fajta megközelítést. Biztosnak kellett lennünk abban, hogy a csapat megérti, mit csinál, és ez kockázatot jelent. Ez valóban egy nagy kockázat a részünkről.”

Racing Point RP20 vs. Mercedes W11

Racing Point RP20 vs. Mercedes W11

Fotó készítője: Motorsport Images

„Úgy vélem, hogy az összes téli fejlesztés során megfigyelt adatok alapján az aerodinamikai csapatunk jó munkát végzett ebben, megértve, hogy hogyan is működik a rendszer, ez az egész. Hozzáadtuk a saját részünket, és eddig ez nagyon biztatónak tűnik.”

Az a tény, hogy a sebességváltó ugyanaz, bizonyos korlátokat is jelent. Az RP azonban évek óta tudatosan törekedett arra, hogy ne a Mercedes irányvonalát kövesse emiatt, és valami sajáttal álljon elő.

„Ez egy bizonyos irányba próbál eltolni bennünket, és évek óta ellenálltunk annak, hogy egy másfajta koncepciót tervezzük meg, és ez volt az az év, amikor lehetőségünk volt rá. Soha nem volt ilyen lehetőségünk korábban erre.”

„A felfüggesztés elsősorban a miénk. Mint tavaly, néhány elemet használunk a Mercedestől, így ez nem változik. Vannak egyes darabok, amiket tőlük szerzünk be, néhány mechanikai elemmel, de a többit mi terveztük.”

„Melbourne-ben, az első versenyen azonban jelentős változás várható, de ennek olyannak kell lennie, mint egy nagy előrelépés. Lehetséges, hogy van még egy következő lépés ebben az évben, és látnunk kell, mit érünk el. Nyilvánvaló, hogy erre az egészre 2021 is hatással van.”


Kimi Räikkönen és az Alfa Romeo pályára vitték a 2020-as évre tervezett, Ferrari motorral hajtott C39-es névre keresztelt autót Fioranóban.

megosztás
hozzászólás
A Haasnak nincs különösebb baja azzal, hogy az RP lemásolta a Mercedest
Előző cikk

A Haasnak nincs különösebb baja azzal, hogy az RP lemásolta a Mercedest

Következő cikk

Magnussent is „sokkolta” a tempó, de még nem tudni, mennyire jó a Haas

Magnussent is „sokkolta” a tempó, de még nem tudni, mennyire jó a Haas
Hozzászólások betöltése