A Racing Point csak remélni tudja, hogy Wolffnak igaza van

Otmar Szafnauer egyelőre semmit sem kiabálna el a Racing Point kapcsán, de jónak tűnik a helyzet, és bízik benne, hogy Toto Wolffnak igaza van, amikor az autójukban rejlő potenciálról beszélt.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Három versenyt követően a Mercedes nagy fölénnyel vezeti a bajnokságot. A címvédő csapatnak már 121 pontja van, addig a Red Bullnak a második helyen mindössze 55 egysége. A McLaren a sikertelen hétvégéje után 41 pontos.

A Racing Point közben megérkezett 40 egységgel a negyedik helyen, de nagyon hamar a Mercedes mögött találhatják magukat, ha mindkét autójukkal hozni tudják az eredményeket. A Mercedes motorral hajtott gép több mint versenyképes.

A Hungaroringen teljesen száraz és normál körülmények között gyűjtötték be a harmadik és negyedik helyet az időmérőn. Ha nincs az eső a futam előtt, akkor a közepes gumikon rajtolva akár dobogósok is lehettek volna.

Ennek ellenére nem panaszkodhatnak, mert Lance Stroll negyedik lett, nem remegett meg a keze, bár versenytempóban mindig is jó volt, de úgy tűnik, az időmérőkön is fejlődött, nemcsak az autón. A futam előtt Toto Wolff azt mondta, figyelniük kell a Racing Point autóira, mivel azok néhány kanyarban még náluk is gyorsabbak, és potenciális győztesek lehetnek.

„Remélem, hogy Totónak igaza van. abban, hogy potenciális győztesek lehetünk. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan elemei az autónknak, amik másokkal összehasonlítva ismerős lehet, és azt mondod, hogy itt egy kicsit jobbak, vagy itt kicsit rosszabbak, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez nem csupán egy, vagy két kanyarról szól, hanem az egész körről.”

 

„Amikor az egész kört nézed, akkor körülbelül 1 másodperccel voltak gyorsabbak, mint mi az időmérő edzésen. Szóval ez nagyon hízelgő. Remélem, hogy igaza van, de továbbra is azt gondolom, van még tennivalónk, ha abban akarunk reménykedni, hogy megnyerhetünk néhány versenyt.”

Ez a Ferrari válasza

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha októberben lesz az F1-es Német Nagydíj, az akár nagyon hideg is lehet
Következő cikk Czollner Gyula: A kommentátori szék gyakorlatilag egy villamosszék – exkluzív interjú

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország