A Racing Point Brawn szerint is egy dobogót bukott el a bokszkiállás miatt

Ross Brawn a hétvégi futam utáni szokásos írásában többek között a Racing Point stratégiai döntéséről és Daniel Ricciardo remek teljesítményéről is elmondta a véleményét. A szakember is azok közé tartozik, akik szerint Pereznek meglett volna a pódium, ha nem hozzák ki kerékcserére.

A Racing Point Brawn szerint is egy dobogót bukott el a bokszkiállás miatt

Max Verstappen váratlan defektje némileg a feje tetejére állította az eseményeket az Emilia Romagna Nagydíj hajrájában, és több pilótának is megnyitotta az utat a jobb eredmény felé. A Racing Pointot vezető Perez azonban pórul járt csapata döntésével.

„A Racing Point döntése, hogy kihozták Perezt a Safety Car alatt, miközben a harmadik helyen haladt, vélhetően a dobogós helyezésébe került. Checo egy olyan pilóta, aki kivételes módon képes bánni a gumikkal.”

Még több F1 hír:

„Szóval, ha bárki képes lett volna elvinni azokat a gumikat a végéig és megvédeni a helyezését, akkor az ő. Vegyük figyelembe azt is, hogy Imolában igazán nehéz előzni. A csapat biztosan alaposan megnézi majd a döntést és az ahhoz vezető okokat, és biztosan tanulni fognak majd belőle” – írja Brawn.

A sokat látott szakember persze azt is megjegyezte, hogy nem lehet mindig jó döntést hozni, hiszen ez is része a játéknak, a silverstone-i gárda ugyanakkor „hős” lehetett volna.

A végén pedig elég nagy kérés volt már Pereztől, hogy nyerjen négy helyet. A gumik a futam során a vártnál egyenletesebben teljesítettek, és ez is közrejátszott a dolgok alakulásában.

Sergio Perez, Racing Point RP20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Sergio Perez, Racing Point RP20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Az F1 egyik első embere az eseményekből hasznot húzó Ricciardóról csak jókat tudott mondani a vasárnapi teljesítménye kapcsán. „Ő egy briliáns pilóta, az egyik legjobb az F1-ben. Igazán lenyűgöző volt az újabb dobogós helyhez vezető útja.”

„Ha egy Mercedesben ülne, akkor semmi kétségem sincs afelől, hogy futamgyőzelmeket és pole pozíciókat szerezne, ráadásul a bajnoki címért mehetne. Fantasztikus munkát végez most, és a Renault szomorkodhat az elvesztése miatt, még akkor is, ha Fernando Alonso jön vissza a helyére.”

„Remélem, hogy a McLaren olyan autót ad majd neki a következő évben, amilyet megérdemel. Remek tagja ő a Forma–1-es közösségnek” – összegzett Ross Brawn.

Russell levonta a tanulságokat


F1 2020: az új játékmód bemutatója Bereznay Dániellel

megosztás
hozzászólás
Ross Brawn: ennek a Mercedesnek még mindig a Brawn GP adja a magját
Előző cikk

Ross Brawn: ennek a Mercedesnek még mindig a Brawn GP adja a magját

Következő cikk

Villeneuve: „A szerencse mindig a bajnokokra mosolyog”

Villeneuve: „A szerencse mindig a bajnokokra mosolyog”
Hozzászólások betöltése