A Racing Point a Mercedes parancsára tiltakozott az extra teszt ellen?

Egyre érdekesebb információk derülnek ki a Pirelli extra tesztjének hátteréről, aminek igencsak politikai jellege van. Ehhez pedig a német sajtó szerint köze lehet a Mercedesnek is.

Sergio Perez, Racing Point, is pushed into his garage

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Köztudott, hogy általában azok a csapatok sok esetben összedolgoznak egymással, akik ugyanazt az erőforrást használják. A Mercedesnek két szövetségese van – a Racing Point és a Williams. Adott esetben, amikor fontos szavazásokra kerül sor, akkor ez a fajta szövetség nagyon hasznos lehet. Többek között George Russell, a Mercedes juniorja is ilyen módon kerülhetett a Williamshez.

Még több F1 hír:

Legutóbb egy igen érdekes helyzet állt elő, amikor a Pirelli extra tesztjéről kellett dönteni, mivel a gyártó a 2020-as gumik módosítása miatt több információt akar gyűjteni. A plusz tesztről azonban a csapatok nem tudtak megállapodni, mert voltak, akik ezt nem akarták jóváhagyni, hiszen úgy gondolják, hogy az adott csapatok ebből a tesztből igencsak profitálhatnak, hiába kapja meg mindenki az adatokat a mezőnyből.

 

Az FIA azonban kivételes módon a teljes jóváhagyás helyett 70%-os arányban is elfogadta a szavazás végeredményét. A teszt Barcelonában lesz a Japán Nagydíj hetében, ahol Sebastian Vettel, Esteban Ocon és a Red Bull tehetsége kap lehetőséget. A német AMuS beszámolója szerint az FIA valóban az asztalra csapott a kritikus helyzet miatt és a Racing Point az utolsó pillanatokig azon volt, hogy megakadályozza a tesztet. A német lap szerint a csapat ezt valószínűleg a Mercedes parancsára tette.

Az FIA elnökét, Jean Todtot még az sem érdekelte, hogy a szavazás lebonyolítása miatt egyesek bírósággal is "fenyegetőztek" a mezőnyből. A francia erre azt mondta, nyugodtan pereljék be őket a teszt miatt, mert az hosszú ideig fog tartani, és addig a Pirelli úgyis összegyűjti a szükséges adatokat a katalán ringen.


Ez az eset még a 2011-es Szingapúri Nagydíj ideje alatt történt a JK Racing Asia szériában, ahol egy kerék a kerék elleni kontakt után a pilóta igen keményen csapódott neki a falnak. Szerencsére nem történt súlyos sérülés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Ez volt a szezon legjobb péntekje
Következő cikk Hamilton: A Ferrari 8 tizedet ad az egyenesekben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország