A Racing Point 500 emberrel dolgozhat, és tagadják, hogy egy Mercedes-másolatuk lenne

Otmar Szafnauer , a Racing Point ügyvezető igazgatója szerint nem igazak azok az állítások, miszerint egy Mercedes-másolattal versenyeznének 2020-ban. Saját tervekről beszélnek, és hamarosan 500 emberrel dolgozhatnak tovább a Forma-1-ben.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A milliárdos kanadai üzletember Stroll folyamatosan önti bele a pénzt a Racing Point istállóba, mely jövőre már az Aston Martin gyári csapataként fog szerepleni az F1-ben. Ez azt is jelenti, hogy még szorosabb lesz a viszonyuk a Mercedesszel.

Még több F1 hír:

Ennek egyik előjele lehet az, hogy az istálló csapat idei autója nagyon hasonlít a tavalyi Mercedesre, és a jelek szerint egy rendkívül erős konstrukcióról van szó, ami sokat hozhat a konyhára. A korábbi tulajdonos például dobogókat vár a csapattól, és a győzelmet sem zárta ki.

A múltban a csapat hangosan szólalt fel a Haas és a Ferrari technikai együttműködése miatt. A jelenlegi helyzet akár ironikus is lehet, de az RP szakembere nem gondolja, hogy így lenne, és el is mondta, hogy miért.

„Nem hiszem, hogy ez ironikus lenne. Korábban a Red Bullt is másoltuk, de csak a szabályokon belül tesszük ezt. Szóval meglátjuk, hogy mit csinálnak. Képeket készítünk, megpróbáljuk megérteni a részleteket, tesztelünk a szélcsatornában, és saját magunk fejlesztünk.” - nyilatkozta Szafnauer

„Közben embereket veszünk fel. Hamarosan már 500-an leszünk, és azok, akiket felveszünk, a tervezési, a fejlesztési és a gyártási részlegre érkeznek. Saját magunknak kell fejlesztenünk. Bár mindenki azt mondja, hogy ez egy Mercedes-másolat, ez a saját tervezésünk. A saját fejlesztésünkről van szó. Ez a mi saját szélcsatorna-modellünk. A saját koncepciónkról van szó.”

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Igaz, hogy nyitva tartottuk a szemünket, és láttuk, hogy melyik a gyors koncepció. Feltettük a kérdést, hogy vajon meg tudjuk-e csinálni? Ez nem különbözik attól, amit a Red Bull esetében csináltunk. A fejlesztés azonban a sajátunk, és újabb 100 ember fog érkezni hozzánk. Tehát folytatjuk a saját fejlesztésünket, de kicsit más úton, mint amit a többiek csinálnak.”

A Haas azonban erősen utalt rá, hogy ugyanarról az autóról van szó... „Nem foghatsz meg pár 100 embert és megtervezed a saját autódat. Ez nem így működik. Ez nem az alkatrészek vásárlásáról szól, és nincsenek hatalmas gyártási forrásaink.”

„Ugyanakkor vásárolhatunk bizonyos részeket, amiket beépítünk a terveinkbe. Ez azonban a tervezésről és a fejlesztésről szól. Ekkor jön szóba a modell, amit tervezünk, és amit a szélcsatornában tesztelünk. Fontos megteremteni a szélcsatornás alapokat ehhez, és így tovább. Az aerodinamikai csapatunk például nagyobb, mint az egész csapatuk (Haas). Szóval akkor honnan is származik mindez? Bízzanak bennem, mert ez tényleg más”.


Lewis Hamilton és az első méterek a 2020-ra tervezett W11-es versenygéppel, ami a 7. világbajnoki címet jelentheti a brit rekorder és a német világbajnok csapat számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes-motor problémája a túlmelegedés volt
Következő cikk Tágra nyílt szemmel nézték a DAS-t a riválisok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország