A Racing Point szerint a lassabb kanyarok lehetnek a gyenge pontjaik

Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke egyelőre még nem tudná magabiztosan megnevezni az autójuk erős és gyenge pontjait, de egyelőre úgy látja, a lassú kanyarokban sebezhetőek.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Steven Tee / Motorsport Images

A Racing Point komoly felhördülést keltett idénre bemutatott autójukkal, ami egyrészt tempójában igen nagy fejlődés a tavalyihoz képest, másrészt pedig sokak szerint egy az egyben a tavalyi Mercedes, a Renault óvott is emiatt.

Az első két futam után igen jól is áll a versenytempó tekintetében, ha még az eredményeket annyira nem is hozzák, amit sokan vártak tőlük. A csapatfőnököt, Otmar Szafnauert kérték a Stájer Nagydíj után, hogy mutassa be az autó erősségeit és gyengeségeit az eddig látottak alapján:

„A Red Bull Ring mindenképpen egyike azoknak a pályáknak, amelyek fekszenek nekünk, lesznek mások, amik szintén jók lehetnek, de olyanok is, amelyeknél jobban kell majd küzdenünk. Nehéz ezt így előre megjósolni, hogy hol leszünk jók, visszafele könnyebben okoskodik az ember.”

Még több F1 hír:

„Szerencsére a következő hét hétben hat futamunk lesz, szóval majd, ha azoknak a végén leszünk, könnyebben tudok erre a kérdésre válaszolni. Sőt, négy héten belül van Magyarország és Silverstone is, teljesen különböző pályák, majd ott kérdezzenek meg.”

„Mindenesetre úgy érzem, hogy itt a gyors kanyarokban jobbak voltunk, mint a lassúakban. Viszont, ahogy előbb is mondtam, mi is csak most ismerjük meg az autót. A beállításokban kompromisszumokat kell majd kötnünk, hogy amit megnyerünk a lassú kanyarokban, azt ne veszítsük el a lassúakban.”

 

A Racing Point a Renault által az autójuk ellen benyújtott óvásról is elmondta a véleményét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Már a McLaren is a Hungaroring felé tart: jönnek a kamionok
Következő cikk Ralf Schumacher: a Renault építsen jobb autót, minden lehetőségük megvan hozzá

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország