A Portugál Nagydíj zöld utat kapott

Ahogy arra számítani lehetett, a Forma-1 zöld utat adott a Portugál Nagydíj számára, hogy bekerüljön a naptár megüresedő helyei közé. A csapatokat várhatóan csütörtökön tájékoztatják a döntésről.

Portimao grandstand

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A koronavírus okozta járvány jelentős bizonytalanságot okozott a versenynaptár kialakításával kapcsolatban, és ez alól nem volt kivétel a Portugál Nagydíj sem, hiszen az elmúlt hetekben kérdésessé vált, hogy a pálya képes lesz-e fogadni a száguldó cirkuszt.

A Forma-1 vezetői és a nagydíj szervezői között az elmúlt napokban folyamatossá váltak a megbeszélések, hogy jobban megértsék az ország helyzetét ebben a szélsőséges helyzetben. Most azonban mindkét fél örömének adott hangot, hogy jelentős előrelépést tettek a megegyezés felé.

A Forma-1 egy ideje már elkötelezte magát a Portugál Nagydíj mellett, és a tervek szerint május 2-án fogják megtartani a futamot egy másik megüresedő verseny helyén. Ez a döntés pedig azt jelenti, hogy a bahreini szezonnyitó után Imola következik április 18-án, és most már Portugália helye is fixnek vehető.

Még több F1 hír:

A hivatalos döntésről a csapatokat csütörtökön fogják értesíteni, amelyet elsősorban azért volt nehéz meghozni, mivel az egyes országokat érintő karanténnal kapcsolatos szabályozások eltérőek, és ez bizonyos helyzetekben jelentősen megnehezíti a beutazást az istállók számára.

Portugália ugyanis jelenleg az Egyesült Királyság vörös listáján szerepel, tehát aki az országból akar beutazni a brit területre, akkor annak 10 napos karanténnal kell számolnia. Azzal viszont, hogy a Portugál Nagydíj és a Spanyol Nagydíj egymás után következne, nem valószínű, hogy bárki is élt volna az imént említett lehetőséggel.

A csapatoknak tehát számolnia kell azzal, hogy hosszabb ideig Európában kell maradniuk ahhoz, hogy a versenyzést elzárások nélkül tudják folytatni. A megbeszélésen többek között más fontos kérdéseket is megvitatnak, így csütörtökön sok izgalmas hírre lehet számítani.

Körvonalazódik, mikor érkezhet a Drive to Survive új évada.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull-junior azt hitte, Marko viccel vele a DTM-ről
Következő cikk A korábbi pilóta szerint nem biztos, hogy Schumacher nagyot alakít majd

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország