A pole az első lépés Hamilton számára: mindent helyrehoz akkor, amikor számít

A pole az első lépés Hamilton számára: mindent helyrehoz akkor, amikor számít

Lewis Hamilton hétvégéje eddig nem alakult zökkenőmentesen, és abban bízik az érintett versenyző, hogy ma megtette az első lépést a helyesbítés felé. A kétszeres bajnok ma nem érezte úgy, hogy fokozni tudná a W06 képességeit, de ez is elég volt az...

Hamilton 3 tizedet adott csapattársának, megszerezte karrierje 44. pole-ját. Hamilton tudja, még közel sem ért véget a menet, de szépet javított az eddigi mutatón, amiben volt autótörés és megpördülés is. És azt se felejtsük el, hogy javult a Ferrari. "A Ferrari fokozta a tempóját a hétvégén"- kezdte a kétszeres bajnok a Sky Sportsnak.

"Szerencsére csapatként sikerült megtartani a sebességünket, amivel rendelkeztünk, még fejlődtünk is pár területen, ami jó dolog. Jó a versenytempójuk, de jobban kopik az abroncsuk, mint nekünk. Nem tudom"- felelte a kérdésre, mi várható a Ferrari ellenében. "Ami a holnapot illeti, kicsit olyan, mint az ismeretlen. Nem ez volt a legsimább hétvégénk, de építeni tudunk az alapokra, amit Nicóval együtt fektettünk le, és holnap harcba szállhatunk velük"- jegyezte meg.

Alonso nem szed semmit, tényleg reálisnak tartja a holnapi pontszerzését a McLaren-Hondával Kanadában! fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, 6 June 2015

"A harmadik edzés nagyon fontos, hogy ráérezz az egyensúlyra, beállítsd az autót, eltaláld a kényes pontját. Én 9 kört tettem meg délelőtt. Este semmit sem csináltunk az autóval. Különösen ezen a pályán kell bíznod a fékekben, mivel itt sok minden erről szól. Kétszer is blokkoltam, nagyon tönkretettem az abroncsokat, be kellett jönnöm, és azt is tudtam, Nico gyors volt, és ő tudta, mit kell tenni, hogy az autója gyors legyen, változtattak rajta. Én meg bejöttem, mondtam a srácoknak, hogy nincs infóm, nem változtattunk. Boldog vagyok, hogy így sikerült. Menő."

"Az ütközés és megpördülés után ez az első lépés, hogy sima legyen a hétvége - a pole"- jegyezte meg.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING