BRÉKING

A Pirellinek "messze nem elég" egyetlen egy Forma-1-es teszt az Abu Dhabi Nagydíj után!

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint az Abu Dhabi Nagydíj utánra tervezett teszt „nem lesz elég” az olasz –kínai gumigyártónak, hogy jelentős előrelépést érjen el az abroncsok megértését illetően.

Több hetes megbeszéléseket követően a Pirelli megerősítette, hogy december 1-én 12 órás tesztet rendeznek a Yas Marina pályán. A napot kifejezetten az abroncstesztelésnek szentelik, és a csapatok nem is próbálhatnak ki új alkatrészeket.

A Pirelli hosszú ideje szeretne már többet tesztelni, és ezt feltételként is megszabta - így maradnak csak a Forma-1-ben 2016 után is. Hembery azonban elmondta, hogy az abu dhabi-i teszt csak kis része annak, amit el akarnak érni.

„Őszintén szólva, ez messze nem elég. Ez csak egy nap, de legalább topcsapatokkal és topversenyzőkkel tesztelhetünk, akik a visszajelzéseikkel segíthetnek az abroncsok fejlesztését illetően.”

„Csak egy keveréken változtatunk, de több strukturális változtatást is tervezünk, és ez egy kicsit más teljesítményt biztosít majd nekünk a kopás területén. Az autók gyorsabbak lesznek, míg az abroncsok mérete ugyanakkora marad – szóval egy állandó harcot kell megvívnunk.” - a Pirelli 2016-ban alapvetően több kiállást szeretne futamonként.

„Óvatosnak kell lennünk, mert a csapatok elég különbözőek, és egy csapat akár mást is csinálhat, mint a többiek. Egy olyan terméket készítettünk, ami a legextrémebb körülményeknek is megfelel, de sokat dolgozunk a kopást illetően is.”

Habár Hembery elismerte, hogy a 2015-ös szezonban a Pirelli végül több egy kiállásos futamon van túl, mint szerette volna, a vállalat akkor is több dicséretet kapott, mint kritikát.

„A legfontosabb dolog, amit kijelentenék, hogy amikor az emberek szépeket mondanak rólunk, az sosem jelenik meg a sajtóban.”

„Idén több pozitívumot kaptunk, mint negatívumot, de ez a média természetéből fakad: a negatív tényezőkre fókuszálnak, és az sosem kerül a címlapokra, ha valaki jókat mond rólunk.”

„Ez azonban nem csak a motorsportra igaz – manapság majdnem mindennel így van. Szóval ha az emberek azt mondják, hogy kritikára akkor is szükség van, a valóságban ez relatív. Ez egy megalkuvó környezet.”

„Néhány nagyon versenyképes csapattal dolgozunk együtt, akik a technológia csúcsát jelképezik, és folyton feszegetik a határokat. Néha kevésbé népszerű döntéseket kell hoznunk.”

„A Forma-1 akkor is egy nemzetközi platformot biztosít a számunkra, amit egyetlen motorsport széria sem tud felülmúlni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és Button is élne az idei utolsó lehetőséggel: pár pont és tanulás 2016-ra
Következő cikk Gondoljunk csak bele: a Forma-1-es versenyzők hogy szerzik be a karácsonyi ajándékokat?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország