Pirelli: csak három szín, de nem három keverék lesz 2019-ben

A Forma-1 gumiszállítója pénteken leplezte a jövő évre szánt abroncsokat és azok színét, de egy fontos részlet is napvilágot látott: a három festés nem jelenti azt, hogy csak háromféle keverékkel fognak dolgozni a szezon folyamán.

A Pirelli Intermediate tyre

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az olasz vállalat felszámolja az idei színkavalkádot és a szinte követhetetlen keverékszámot, így jövőre mindig a fehér, sárga, és piros árnyalatok lesznek bevetésen, a kemény, közepes, és lágy keverékeket jelölve. Ugyanakkor azt is hozzátették, ez nem jelenti azt, hogy csak háromféle keveréket alkalmaznak 2019-ben.

A kemény, a közepes, és a lágy keveréket folyamatosan változtatni fogják, hozzáigazítják őket az egyes pályák karakterisztikájához, így például a Monacóban használt lágy eltér majd attól, mint amit Silverstone-ban vagy Szuzukában vetnek be. A Pirelli decemberben fogja kommunikálni, hogy pontosan hányféle gumival készülnek a következő szezonra, miután az FIA homologizálta azokat.

Minden nagydíj előtt közölni fogják, hogy pontosan melyik keverék kerül bevetésre az adott hétvégén a kemény, a közepes, és a lágy abroncsból. Abban bíznak, hogy az új rendszer révén a rajongók könnyebben kiigazodnak majd az aktuális felhozatalban, meg tudják állapítani, miben rejlik a különbség az egyes gumik között, és könnyebb elmagyarázni azt, pláne a tévében. Az intermediate és az esőgumi színe változatlanul zöld és kék lesz.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull nem engedi Ricciardót a Renault-val tesztelni
Következő cikk Az év végi teszten nem kerülhetnek fel a 2019-es első szárnyak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország