A Pirelli új pályaként tekint a Nürburgringre

A Pirellinél nem úgy készültek fel a 2020-as szezonra a télen, hogy majd Németországban egy olyan pályán kell versenyeznie a gumijaiknak, ahol több, mint fél évtizede nem jártak Forma-1-es autók, így ők sem tudják, mire számíthatnak majd a hétvégén.

A Pirelli új pályaként tekint a Nürburgringre

A Pirelli az idén hagyományos formátumban, Twitteren tette közzé, hogy melyik keverékek állnak majd a csapatok rendelkezésére a 2020-as Eifel Nagydíjon a Nürburgringen.

Az olasz gumigyártó a lehető legelővigyázatosabb döntést hozta, így a C2-C3-C4 gumikeverékek közül választhatnak majd a csapatok. Mario Isola, a Pirelli Motorsport F1-es vezetője elmondta, mi alapján választották ezeket a keverékeket.

„A Nürburgring gyakorlatilag egy teljesen új pálya számunkra, és úgy is fogjuk kezelni, mintha most jönnénk ide először a Forma-1-gyel, de természetesen emlékszünk rá, és más sorozatokban rengetegszer versenyeztünk már itt.”

„Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb esetet lefedjük, a három középső keveréket hozzuk, amelyek jól megfelelnek a pálya változatos kihívásainak.”

 

„A legnagyobb kihívás valószínűleg az időjárás lesz, mivel az évnek ebben a szakaszában az alacsony hőmérsékletre és az esőre is igen nagy esély van. Ennek következtében a csapatoknak lehet, hogy szokatlan körülményekkel kell megküzdenie majd egy olyan pályán, amelyet nem igazán ismernek.”

„Szóval ezen a versenyen valószínűleg azok kerülnek előnybe, akik képesek tapadást nyerni szokatlan megoldásokkal is.”

„Szerintem ki lehet jelenteni, hogy egy változatos versenyhétvége áll előttünk, ahol lehet, hogy mind az 5 általunk szállított gumi felkerül majd az autókra.”

Button a verekedő gokartos azonnali eltiltását követeli.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Haas elmondta, mit vár pénteken Ilottól
Előző cikk

A Haas elmondta, mit vár pénteken Ilottól

Következő cikk

A Renault több tucat másolással kapcsolatos szabály tisztázását kérte az FIA-tól

A Renault több tucat másolással kapcsolatos szabály tisztázását kérte az FIA-tól
Hozzászólások betöltése