A Pirelli tovább fokozná az izgalmakat Bakuban a leglágyabb keverékekkel

A Pirelli az idei évben először döntött úgy, hogy az Azeri Nagydíjra is a leglágyabb keverékeket hozzák, amitől a korábbiaknál nagyobb stratégiai változatosságot remélnek.

The Baku City Circuit pit straight

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az F1 olasz gumibeszállítója a Monacói Nagydíj után Azerbajdzsánba is a leglágyabb, C3, C4, C5 keverékeivel érkezik, miután a legutóbbi, 2019-es versenyen még az egy fokkal keményebb gumikat szállították

A Pirelli indoklása az volt, hogy legutóbb a kemény gumikat egyáltalán nem használták a csapatok a vasárnapi verseny során, a győztes stratégia az egykiállásos lágy-közepes volt, az első négy ezt a megoldást választotta, míg a 19-ben ötödik Charles Leclerc volt az első, aki az alternatív közepes-lágy stratégiát választotta.

A bakui utcai pálya Monacóhoz hasonlóan nagyon kíméletes a gumikkal, és annak ellenére, hogy a hosszú egyenes miatt a csapatok jóval kisebb leszorítóerőt termelő szárnyakkal mennek, a jó mechanikai tapadás itt is fontos lesz a sikerhez.

Még több F1 hír:

A Pirelli továbbá megjegyzi még, hogy trükkösek lehetnek a tapadási körülmények a hétvége első felében, miután 2 éve nem használták a pályát, azonban az F2 segítségével úgy vélik, rohamosan fog javulni a pálya tapadása.

„Reményeink szerint a gumikínálatunk módosításával mindhárom keveréket láthatjuk majd a futam során, és nagyon eltérő stratégiák alakulhatnak majd ki” – írta az előzetesében Mario Isola, a Pirelli Forma-1-es projektjének igazgatója.

Coulthard: unalmas a gumikra panaszkodó pilótákat hallgatni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon a menedzsmentjére bízza a 2022-es szerződését
Következő cikk A Petronasnak tetszik Hamilton és Bottas „tiszta” megítélése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország