A Pirelli szerint nem a vékonyabb gumik miatt jók a Mercedesek

A Pirelli autóverseny-részlegének elnöke, Mario Isola szerint a Mercedes 2019-ben elért sikerei nem az idénre bevezetett vékonyabb felületű gumiknak köszönhetőek, hiába nyertek velük tízből nyolcszor.

Mario Isola, Pirelli Racing Manager

Mario Isola, Pirelli Racing Manager

XPB Images

A Pirelli a tavalyi bajnokság három fordulójára is vékonyabb futófelületű szetteket hozott, ebből kettőt a Mercedes nyert meg. Ugyanezeket a keverékeket használják a csapatok idén is, és az ezüstnyilak nagyon erősen kezdtek, az első nyolc futam mindegyikén győzedelmeskedtek. Emiatt pár csapat amellett kezdett el lobbizni, hogy visszahozzák a tavalyi abroncsokat, bár végül ez a kezdeményezés nem talált elég támogatóra.

Még több F1 hír:

Mario Isola, a Pirelli autóversenyekért felelős részlegének elnöke rámutatott arra, hogy a 2019-es változtatások nem csak arról szóltak, hogy vékonyabbak a gumik, és hogy szerinte az, hogy különböző csapatoknál különbözőképpen működnek, csak azt mutatja, hogy egyesek gyorsabban tudtak alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz.

„Természetesen látjuk, hogy a Mercedes nagyon gyors, de feledkezzünk meg róluk egy pillanatra! Mi a helyzet a McLarennel? A Toro Rosso, a Renault mind gyorsak tudnak lenni időnként. Tehát vannak más csapatok, akik értik, mihez kell kezdeni a gumikkal. Ha megnézzük az előző szezonokat, mindig voltak olyan csapatok, akik gyorsabban megértették a viselkedésüket, mint a többiek. Néha a Mercedes volt ez, néha a Red Bull, a Ferrari, vagy mások.”

A tavalyi három versenyen, ahol a mostani szetteket használták, nem vélt kapcsolatot felfedezni a két Mercedes-győzelem között Isola:

„Barcelonában a Mercedes uralta a mezőnyt, de utána jött a bajnokság közbeni teszt, ahol Sebastian Vettel kipróbálta mind a tavalyi gumikat, mind a mostaniakat, és azt mondta, hogy a vékonyabbak a jobbak. Ő mondta, nem én. Tehát onnantól kezdve már tisztában voltunk azzal, hogy ez a futófelület a jobb, és nem csak a Mercedes számára.„

Damage tyre of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Damage tyre of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

„A Paul Ricardon kicsit bonyolultabb versenyünk volt, így nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy az egyik autó gyorsabb volt-e a másiknál. Silverstone-ban pedig nem a Mercedes nyert. Így elég nehéz lett volna azt mondani, hogy az új gumik előnyben részesítették az egyik csapatot a többivel szemben.”


Vannak bizonyos helyzetek, amikor valaki nemcsak gyors és precíz, hanem még mérhetetlenül laza is. Nos, valami hasonlót láthattunk a Super Formula sorozat legutóbbi futamán Japánban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még a pénz is Ocon mellett szólhat a Mercedesnél
Következő cikk Russellnek nem esik jól a Kubica-szurkolók kritikája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország