A Pirelli szerint Hamilton stratégiája a nyerő

A vasárnapi Orosz Nagydíjon a Mercedes hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton várja majd az élről a lámpák kialvását. A versenynek érdekes pikantériát adhat, hogy Hamilton más gumistratégián lesz, mint közvetlen riválisai.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, with the Pirelli Pole Position Award

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A tegnapi időmérő Q2-es szakaszában úgy tűnt, valaki fogja Lewis Hamilton kezét odafentről. Miután Sebastian Vettel balesete miatt az edzést piros zászlóval szakították félbe, a mezőnynek mindössze 2 perc 15 másodperce volt arra, hogy elkezdje gyors körét.

A szokásos tolakodás után nagyjából 1 másodpercen múlt, hogy a vb éllovasa el tudta kezdeni a kört, amivel elkerülte, hogy a 14. helyről vágjon neki a vasárnapi versenynek. Hamiltonnak kapóra jött Lance Stroll autójának meghibásodása is, aki az újraindításra várakozó sorban a 44-es rajtszámú Mercedes előtt foglalt helyet.

Még több F1 hír:

Lehetséges azonban, hogy egy áldozatot így is kellett hoznia Hamiltonnak azért, hogy meglegyen a továbbjutás. A csapat úgy látta biztosnak, ha a címvédő autójára a Q2 végén a lágy gumikat teszik fel. A szabályok értelmében tehát a hatszoros világbajnok ezekkel a gumikkal fogja kezdeni a mai futamot.

A pole-pozíciót végül megszerző brit így eltérő stratégián lesz közvetlen riválisaihoz képest: mind Bottas, mind Verstappen a tartósabb közepes keverékeken kezdi majd a Szocsiban megrendezésre kerülő futamot.

Míg a lágy gumi segítheti Hamiltont a rajtnál, a gyorsabb kopás miatt minden bizonnyal hamarabb kell majd kereket cserélnie. A Pirelli a mai nap folyamán megosztott egy számítást arról, melyik taktika lehet a legjobb a futam szempontjából.

 

Az olasz gumigyártó négy megoldást vázolt fel, amiből három stratégia egy kiállásos. A számítások alapján tehát egyértelműen egyszer lesz érdemes kereket cserélni.

A leggyorsabb megoldásnak a lágy gumis indulás tűnik. Nincs szignifikáns különbség abban, hogy a lágy gumis etap után a versenyző a közepes, vagy a kemény keveréket választja. A Pirelli úgy gondolja, a közepes gumiról kemény abroncsokra váltó versenyzők némi hátrányban lesznek, ami a gumistratégiát illeti.

A számítások alapján tehát úgy tűnik, Lewis Hamiltonnak áll a zászló. Természetesen azonban ott van számos tényező, ami felboríthatja ezeket a jóslatokat: az időjárás, a gumik állapota, és a rajt utáni hosszú egyenes.

A hatszoros világbajnok számára a mai versenyen nem kisebb a tét, mint egalizálni a legendás Michael Schumacher rekordnak számító 91 futamgyőzelmét.

Bottas nem hagyta szó nélkül a vádakat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Albon és Latifi is 5 rajthelyes büntetést kapott váltócsere miatt!
Következő cikk Ez a baleset vetett véget az F2 sprintfutamának - Videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország