A Pirelli olyan taktikai csatát látott, amilyenre vágyott

Mario Isola szerint a gumigyártó éppen azt szeretné elérni az abroncsokkal, amit az Egyesült Államok Nagydíjon tapasztalt, vagyis, hogy a csapatok menet közben is változtattak a taktikán, ha úgy érezték, hogy ki tudnak használni valamit a gumik tulajdonságaiból.

Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport

Andy Hone / Motorsport Images

Az austini futamot megelőzően idén szinte minden versenyen negatív felhanggal kerültek szóba a Pirelli idei abroncsai, sőt, még az is felmerült menet közben, hogy a csapatok visszakövetelik a tavalyi keverékeket. A Pirelli idei termékeinek nagyon szűk a működési tartománya, és még a legjobb csaptoknak is gondot okozott egy-egy helyszínen, hogy munkára bírják a gumikat.

Az Egyesült Államok Nagydíján azonban éppen a gumitaktikák közötti különbség döntött a pozíciókról, nem csoda, hogy a csapatok közül többen is változtattak a stratégián menet közben. Mario Isola szerint az olasz gumigyártónak éppen ez a célja, amikor fejleszti az abroncsokat, vagyis a verseny ösztönzését szeretnék elérni, ebből a szempontból a Pirelli maximálisan elégedett volt a vasárnapi futammal.

Még több F1 hír:

"Az utolsó körök rendkívül feszültnek bizonyultak, mindannyian arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon Lewis Hamilton képes-e egy kiállással megszerezni a győzelmet. Végül nem állhatott fel a dobogó tetejére, de nagyszerű volt a csata, amelyben a stratégia játszotta a döntő szerepet. Természetesen gratulálunk Valtteri Bottasnak, aki egy teljesen más stratégiát vitt győzelemre" - mondta Isola.

"A végén viszonylag melegebb kondíciók között uralkodtak, miközben a hétvége nagyon hidegen kezdődött. Ennek is volt köszönhető, hogy a két és az egy kiállás ezúttal annyira hasonló eredményt jelentett, a dobogósok közül ketten is kétszer álltak meg. Mindenesetre egy nagyon változatos taktikai repertoárt láthattunk a rajttól a leintésig, és nagyon szoros csatát, éppen olyat, amilyet látni szeretnénk" - mondta a Pirelli szakembere.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tisztelet: Leclerc bement Hamilton mellé és intett (videó)
Következő cikk Räikkönen szenzációs startja Austinból a mezőny végéről: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország