BRÉKING

A Pirelli „okos abroncsokat” akar bevezetni a Forma-1-ben!

Rosberg ijesztő pénteki balesete után az olasz-kínai gumigyártó elgondolkodott azon, hogy vajon hogyan és mivel tudnák a jövőben még gyorsabban kielemezni a történteket.

Rosberg pénteken Spában egy pillanat alatt utassá vált az autójában a durrdefekt után. „Az egyetlen, amit tehettünk, hogy újra és újra megnéztük a videót a balesetről.” – mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója a baleset után.

A probléma: a folyamatoson mozgó kerekeken nem lehet azonosítani, hogy mi okozta a hibát. Egy állandóan forgó kamera sem megoldás. „Nincs olyan bizonyíték, vagy olyan kamera, ami állandóan venni tudja ezeket a gumikat – a végén sosem tisztázódnak ezek a helyzetek 100%-ig.” – hangsúlyozta Hembery. Talán magába a gumiba kellene kamerákat beépíteni... „A jövőben ez megoldás lehet.” – utalt ezzel a brit arra, hogy ez egy elég időigényes és költséges fejlesztés.

Egy alternatív megoldás inkább az „okos abroncs” lehet – azaz egy intelligens gumi, ami már 2012-ben is szóba jött. Ez azt jelenti, hogy az abroncsokban számos szenzort helyeznek el, amik mérik az olyan paramétereket, mint a hőmérséklet, vagy a levegő nyomása. Ezzel például megfigyelhető a gumik állapota, a vízmennyiség a pályán (ha esik) vagy a tapadás mértéke – és ennek az újításnak az előnyeit nem csak a csapatok, de a nézők is élvezhetnék – élőben.

//

Azt mered mondani, hogy Kimi Raikkönen nem fitt? Akkor nézd meg ezt a videót…LOL:D fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, August 23, 2015

Ennek ellenére Hembery nincs meggyőződve róla, hogy Rosberg baleseténél egy ilyen „okos abroncs” minden részletre fényt derített volna. „Talán figyelmeztetett volna minket, hogy hamarosan defektet kap. De ezzel azonosítani a hibát? Egy hét km-es pályán ezt alig hiszem…” – a Pirelli sportigazgatója ezzel arra utalt, hogy Spa-Francorchamps-ban számos kanyarban lehet törmelék.

Hembery azt is elmondta, hogy az Abu Dhabiban végzett vizsgálatok alatt kiderült, hogy egy üzemi hőmérsékleten lévő gumi tulajdonképpen mindent összegyűjt. „Csavarokat, metál darabokat, mindenfélét.” – Azonban ezek nagy része nem vágja ki az abroncsot. „Lehet golyóálló gumikat készíteni, de ezek nem tennének jót a Forma-1-es autónak, és egyáltalán nem segítenék a teljesítményt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 1987-ben éppen ezen a napon vesztettük el a Ferrari ex-F1-es versenyzőjét...
Következő cikk Hamilton CSUKOTT SZEMMEL nyerte meg az UNALMAS Belga Nagydíjat Rosberg és Grosjean előtt! Vettel-dráma!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország