BRÉKING

A Pirelli nem lesz kész a szezon elejére a 2018-as esőgumival

A Pirelli csak reménykedik benne, hogy az FIA engedélyezni fogja az új esőgumit a Forma-1-ben a 2018-as szezon közepén, ugyanis a keverék nem lesz kész a szezon elejére.

Pirelli tyres

Fotót készítette: Sutton Images

Normál esetben a szabályok megtiltják, hogy a Forma-1 gumigyártója a szezon során változtasson a keverékein. 

A Pirelli két esőgumi-tesztet bonyolított le 2017-ben - júniusban a Red Bullal teszteltek a Paul Richardon, majd júliusban a McLarennel Magny-Cours-ban - azonban elég korlátozott lehetőségeik voltak a termék fejlesztésére. 

"2018-ra is két esőgumi lesz." - mondta a Pirelli F1-es igazgatója, Mario Isola - "Van egy lágyabb és egy keményebb verzió, és minden esemény esetében eldöntöttük, hogy melyiket visszük el. Ezzel a megközelítéssel folytatjuk."

"Új esőgumit fejlesztünk. Idén néhányszor teszteltünk, de még tovább kell fejlesztenünk, mielőtt kicseréljük a meglévőt."

"Vagyis vannak ötleteink, amiket tesztelünk - ez több mint tesztelés, szimulációkat hajtunk végre. Nem a következő szezonra, hiszen december 1-ig el kell készülnünk a keverékekkel."

Isola reméli, hogyha 2018 közben elkészül az új keverék, akkor az FIA biztonsági okokból engedélyezi majd a bevezetését. 

"Az a véleményem, hogyha a szezon során találunk egy olyan esőgumit, ami nagy előrelépést jelent a jelenlegihez képest, akkor megkérném Charlie Whitingot, hogy vegye fontolóra a bevetését a szezon közben."

"Számomra nonszensz, hogyha van egy jobb elérhető termékünk a nedves körülményekre, ahol a biztonság számít, akkor nem vethetjük be - főleg ha figyelembe vesszük, hogy a végén az összes csapat ugyanazzal a problémával küzd. Nem készítünk különleges abroncsot senki számára sem."

"Megértem a szabályt a slickek esetében, vagyis szárazon, hiszen ezzel az egyensúlyon változtathatnánk a bajnokság során - az egyik vagy a másik csapatnak előnyt adhatnánk."

"Azonban az esőgumi vagy az intermediate esetében, melyeket nem használunk túl gyakran, ha egy valódi előrelépést érünk el, akkor legalább meg kell kérdeznünk, aztán meglátjuk, hogy alakul."

Intermediate prototípus 

A Pirelli az USA Nagydíj FP1-én tesztelt egy "fekete" intermediate keveréket, bár a pálya elég hamar felszáradt. 

A vállalat remélte, hogy Brazíliában még tovább próbálgathatják, így a keverék minden csapat számára elérhető volt az eső reményében. Azonban a péntek száraz volt - így a gumikat nem tudták tesztelni. 

"Austinban tesztelni tudtuk az új intermediate-ket." - mondta Isola - "Ez egy lágyabb keverék, de ugyanaz a konstrukció."

"Száradó körülmények voltak, szóval nem teljesen nedves pálya. Az eredmény, mondjuk úgy, beleillik az elképzeléseinkbe - jobban felmelegedett, és a tapadás is jobb volt, de a keverék sokkal lágyabb, mint arra számítottunk."

"A különbség a meglévő intermedate és a prototípus között nagyobb, mint azt gondoltuk."

"Mexikóban inkább nem készültünk ezzel a gumival, mert nem volt esély az esőre pénteken. Brazíliára készültünk, de sajnos az FP1 és az FP2 száraz volt." 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: "Alonso az egyetlen csapattársam, akitől tanultam valamit"
Következő cikk Ricciardo nyerni megy Abu Dhabiba: a terv

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország