BRÉKING

A Pirelli már saját maga miatt aggódik: ez nekik is ciki

Paul Hembery nem a csapatok vagy a rajongók panasza miatt érzi magát kellemetlenül: ez egész botrány olyan szintet ért el, ami már káros a Pirelli imidzsére. Azt ő is elismerte, hogy a tegnap látottak átléptek egy határt, de ez az autóknak is betudható.

A Pirellinek elege van abból, hogy az FIA kívánságának eleget téve magára húzta a vizes lepedőt. A túl sok kiállás mellett olyan kényes helyzetek miatt is égnek, mint a folyamatosan leváló futófelület. Utóbbi különösen aggodalommal tölti el a mezőnyt, így Silverstone-re újabb változtatások lesznek.

Tegnap 82 kiállás volt 66 kör alatt – igaz, ebben a büntetések is a szerelések is benne vannak. Alonso négy cserével nyerte meg a futamot: ez Hembery szerint is túl sok.

„A négy túl sok. Hármat terveztünk. Az autóknak ismét olyan nagy a leszorítóereje, mint 2011-ben volt a befújt diffúzorokkal. Ehhez jön még az is, hogy a csapatok meglehetősen agresszív stratégiát alkalmaznak”- magyarázta a szakember az Auto Motor und Sportnak.

„Ehhez túl puhák a keverékek egyes pályákon”- erősítette meg a tényeket. Hogy milyen módszerekkel lehet változtatni a gumikon? Két út lehetséges: „Vagy a 2012-es konstrukciókat alkalmazzuk a 2013-as keverékekkel, vagy a módosított 2013-as karkaszt keményebb keverékekkel. Ha igazítunk az abroncsok konstrukcióján, akkor etaponként 3-4 kört adhatunk hozzá a távhoz.”

Ugyanakkor a sportigazgató egy fontos tényre is felhívta a figyelmet, mégpedig: „Talán elfelejtették, hogy mi zajlott korábban itt Barcelonában? Már a rajt után tudtuk, ki fog nyerni. Ezúttal csak a verseny felénél volt egyértelmű, hogy Alonso nyer. A versenyek határozottan izgalmasabbak lettek. Most azonban egy olyan szintet ért el a kritika, ami már nem lehet közömbös számunkra. Most már magunkra kell gondolni, és nem a csapatokra.”

A paddockban továbbra is megoszlanak a vélemények az abroncsokról, és arról, ki mennyire élvezi a versenyzést rajtuk. „A feladat mindenki számára ugyanaz”- mondta Räikkönen. „Az emberek mindig panaszkodni fognak – ez teljesen normális”- tette hozzá. A finn 20 kört ment egy szetten. „A csapatoknak azon kellene dolgozniuk, hogy ők is képesek legyenek erre”- mondta Boullier.

„Be fogjuk bizonyítani, hogy ez lehetséges. De nem megy olyan egyszerűen, hogy változtassunk rajta”- reagált Domenicali.

Lauda érhetően mérges és csalódott, elég megnézni a tegnapi eredményt. „Nem lehet, hogy nem a leggyorsabb autó nyer. A mérnökök és a versenyzők sem értik ezt. Ez nem állapot.” Alonso finomított a dolgon: „Nekünk volt a leggyorsabb csomagunk ehhez a feladathoz.”

A Red Bull álláspontja senkinek sem újdonság: „Ha az autó teljes potenciálját kihasználnánk, akkor 8-10 alkalommal kellene kimenni a boxba – ez mégsem lehet. Ennek többé nincs köze a versenyzéshez”- mondta Mateschitz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali: Raikkönen lehet Alonso nagy ellenfele az idei bajnokságban
Következő cikk Hivatalos: A Pirelli visszahozza a 2012-es konstrukciójú keverékeket! (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország