BRÉKING

A Pirelli már az autókat vizsgálja, nem is a gumikat

Pirelli az éjszakai vizsgálatokat követően nem aggódik a gumik eddig sosem látott deformálódása miatt, ami a TV felvételek alapján komoly vibrációt okoz.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB13

Fotót készítette: Sutton Images

Azonban az továbbra sem biztos, hogy néhány csapatnál ezek a vibrációk nem okoznak majd komolyabb problémákat a versenyen.

A TV-visszajátszások, többek között Lewis Hamilton Mercedeséről, komoly vibrációt mutatnak, mikor az autók kigyorsítanak a bokszutcából. A hátsó abroncsok eltorzulnak és az egész autó rázkódik. Ugyanez a hatás figyelhető meg a hajtűkanyarban is.

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe úgy véli, Lance Stroll Q1-ben letört hátsó szárnya is ezen jelenségre vezethető vissza. 

Néhány megfigyelő szerint ilyet már tavaly is láthattuk az Osztrák Nagydíjon, ahol a rázókövek váltottak ki hasonló rezgést, és akkor Rosberg mellett Kvyat autója sérült.

Tekintve, hogy a két kanyar, ahol ez a rezgés megvalósul az Eau Rouge előtti, és hogy akár a kasztni legapróbb alkatrészének elvesztése is defektet okozhat akár a hátul haladó autónál is, érthető, hogy néhány csapat aggodalmát fejezte ki.

Sőt, a TV képek alapján a Red Bull ma elvégzett egy ultrahangos töréstesztet a felfüggesztésen - vagyis egy olyan folyamatot, amire külön engedély kell a parc fermé szabályok szerint.

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

A Pirelli F1-es igazgatója, Mario Isola elmondása szerint a vizsgálatok még zajlanak, de a spái esetek láttán és az Olaszországban elvégzett elemzések alapján magabiztosan kijelentheti, hogy a gumikkal önmagukban nem lehet probléma.  

"A laboratóriumban elvégzett vizsgálatok alapján a gumik rendben vannak." - mondta Isola a Motorsport.com-nak - "Most részletesebben is megnézzük az adatokat kifejezetten erről a hatásról."

"Fontos megértenünk, hogy ezt a hatást mi váltja ki. Tegnap este volt egy kis időnk beszélni a csapatokkal, de aztán menniük kellett, míg ma reggelre még több információ áll a rendelkezésünkre."

"Úgy tűnik, hogy ez a vibráció csak a 19-es és az 1-es kanyar kijáratánál jelentkezik, szóval bizonyos pontokon és nem az egész pályán. Azonban mivel most először látjuk ilyen egyértelműen - és talán a lassításokon is látszik a hatása - meg akarjuk érteni, mi okozza."

"Az összes csapattal átbeszéljük, hiszen fontos, hogy legyenek visszajelzéseink tőlük. Nekik nem csak az adatok állnak a rendelkezésükre, de megnézhetik a felfüggesztést, a padlólemezt, a szárnyakat, szóval sokkal összetettebb visszajelzést tudnak adni nekünk. Nyilvánvalóan, ha elérünk egy bizonyos gyakoriságot, akkor az problémát okozhat."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes folyamatosan gondolkozik a csapatutasítás lehetőségén a Ferrari miatt
Következő cikk Az F1-es szakértő szerint Hamiltonnak van egy problémája: a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország