A Pirelli komoly taktikai csatára számít Spában

Paul Hembery szerint bármilyen stratégiát is válasszanak az egyes csapatok, annak nagyon rugalmasnak kell lennie. A gumiszállítót a hirtelen érkező égi áldás sem lepné meg.

A Pirelli a közepes és a kemény keveréket viszi el magával Spába: az abroncsok ezen a pályán kapják a legnagyobb oldalirányú terhelést, és a szemcsésedés is felütheti a fejét. Két éve komoly gond volt a csapatok által alkalmazott extrém dőlésszög miatt, de a nemrég bevezetett módosításoknak köszönhetően – a Pirelli szabja ki a kötelező minimumértékeket – idén már nem kell számítani hasonló botrányra. A cég számításai szerint több mint 1 másodperc lesz a két keverék között körönként.

„Spa nemcsak egy ínyenc pálya, hanem egyben az egyik legnagyobb kihívás a gumik számára az egész évben”- mondta a sportigazgató.

„Ez leginkább annak tudható be, hogy a gumik egész végig nagy terhelésnek vannak kitéve: vertikálisan – köszönhetően az Eau Rouge-ban fellépő nagy nyomásnak – és oldalirányban is, az olyan gyors kanyarokban, mint a Blanchimont. Gyakran olyan helyzetnek vannak kitéve a gumik, hogy ellentétes irányú erők hatnak rá egy időben, ami még inkább fokozza a dolgokat. Nagyon fontos vigyázni a köpenyekre – különösen azért, mert ennyire hosszú egy kör”- folytatta Hembery.

„Mindez azt jelenti, nagyon sok fajta stratégiából lehet válogatni Spában: sok időt lehet nyerni és veszíteni, ha kiválasztják a helyes stratégiát. Ugyanakkor minden stratégiának rugalmasnak kell lennie, mivel a változékony időjárás gyakran eredményez lenyűgöző versenyeket. A körülmények rendkívül gyorsan változhatnak, és utána már azon van a sor, hogyan használják a csapatok kulcsként az eső- és intermediate gumit a sikerhez – ahogy már gyakran láthattuk a múltban is. Mindkét esőgumink bizonyította a bennük rejlő teljesítményt az előző versenyeken. Nagyon sok az előzési lehetőség, és az általunk választott abroncsoknak maximalizálniuk kellene az esélyeket ezen a hétvégén."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING