A Pirelli kizárta, hogy az új ragasztási eljárás miatt „robbanékonyak” a gumik

A Pirelli sportigazgatója elmondta: kizárt, hogy az új ragasztási eljárás miatt mondták fel a szolgálatot az abroncsok. Paul Hembery nem kíván spekulálni, és nagyon komolyan veszik az ügyet.

Paul Hembery:

„Nyilvánvalóan volt ma pár probléma a bal hátsó abroncsokkal, és ilyet még nem láttunk korábban. Nagyon komolyan vesszük a helyzetet, és jelenleg is vizsgálunk minden abroncsot, hogy olyan gyorsan meghatározzuk az okot, amennyire csak lehet – még a Német Nagydíj előtt. Jelenleg nem mondhatunk túl sokat, amíg ki nem vizsgáltuk a dolgot teljesen, és elemeztük az összes incidenst – ez a legfőbb prioritás számunkra. Ugyanakkor, azt ki tudjuk zárni, hogy az új ragasztási eljárás, melyet ezen a versenyen mutattunk be, lenne az oka a ma látott problémáknak. A pályának is köze lehet hozzá, azaz lehet, hogy hatással volt a 2013-as abroncsok legutóbbi specifikációjára, de ezen a ponton nem akarunk spekulálni. Minden bizonyítékot össze fogunk gyűjteni, hogy kitaláljuk, mi történt, és utána megtesszük a kellő lépéseket.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING