Másokkal is megeshetett volna Verstappen esete Imolában?

A Forma–1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli vizsgálatokat indított, hogy kiderítse, más pilótáknál is fennállt-e annak a veszélye, hogy Verstappenhez hasonló sorsra jutnak.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull pilótája a futam végefelé közeledve egyszer csak a kavicságyban találta magát, miután a jobb hátsó gumija minden figyelmeztetés nélkül megadta magát a Villeneuve-sikán előtt. A videós felvételek alapján a hiba a gumi belső oldalánál jelentkezett.

A RaceFans információi szerint Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo kemény keverékű abroncsain is voltak kitüremkedések, melyek arra utalhatnak, hogy talán ők is veszélyben voltak egy esetleges durrdefektet illetően.

Még több F1 hír:

Mindhárom pilóta az első kerékcseréjük alkalmával váltott a kemény keverékre. Verstappen a 32. körét rótta azon a szetten, Hamilton 22-t ment rajtuk, mielőtt kiállt volna ismét bokszba a Safety Car alatt, Ricciardo azonban egészen a futam végéig nyúzta őket, 49 kört teljesítve.

Verstappen hibás abroncsát a Pirelli visszavitte a milánói bázisára több másik gumiszettel egyetemben, de ez is része a szokásos futamok utáni vizsgálataiknak. A Mercedes eközben megerősítette, hogy Hamilton rosszabbodó vibrációt észlelt az etapja során.

Verstappen kiesése előtt a brit azt jelentette a rádión, hogy „enyhe vibrációt érez” a gumik felől, de hangsúlyozta, hogy „semmi komoly” gond nem áll fenn. A holland kicsúszását követően a Mercedes elmondta Hamiltonnak, hogy „mi is aggódunk a hátsó gumik miatt”. Hamilton így válaszolt: „A jobb hátsóm elég rosszul fest.”

The car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, is returned to the pits on a truck after the race

The car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, is returned to the pits on a truck after the race

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Nem a red bullos volt viszont idén az első pilóta, aki ehhez hasonló hirtelen gumiproblémával szembesült. A Racing Pointot vezető Lance Stroll a Toszkán Nagydíjon esett ki egy defekt miatt, miközben ugyanazt a C2-es keveréket használta, amelyet legutóbb Verstappen is.

A Brit Nagydíj alatt pedig mindkét Mercedes-pilóta, valamint Carlos Sainz is defektet kapott a C1-es keveréken. A Pirelli akkor annak tudta be a hibákat, hogy az idei autók egészen elképesztő kanyarsebességet képesek elérni, ez pedig komoly terhet ró az abroncsokra.

A soron következő Török Nagydíjra a Pirelli a C1-es, C2-es és C3-as keveréket választotta ki, ami nem is meglepő, hiszen az Isztambul Parkban található jó néhány hosszú és gyors forduló. Elég csak a híres 8-as kanyarra gondolni.

Ha lehet, Hamilton legközelebb inkább már a saját cipőjéből pezsgőzne


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto elmondta, mikor hozhatnak döntést Mick Schumacherről
Következő cikk Boullier: Grosjean futamgyőzelmi esélyei túl korán jöttek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország