BRÉKING

A Pirelli kiállt a tűzvonalból - Rosberg és Hamilton párharca viszi előre a Mercedest

Lewis Hamilton szerint hihetetlen, ami a csapatnál zajlik, mivel minden téren az élen vannak. Toto Wolff rendkívül boldog a dolgok állása miatt, hiszen a két versenyző viszi előre a csapatot.

Hamilton nem volt csalódott, mivel a második helyen végzett, és mint elmondta, "nem jöhet össze mindig". Az utolsó nekifutásnál elfékezte az első abroncsot, így hiba is csúszott a körébe, de ott van az első sorban. "Az első köröm rendben volt, nem volt annyira rossz"- mondta a brit bajnok a Skynak. "A másodikban blokkolt a kerék az 1-es kanyar előtt, így nem volt több esélyem. Nico remek munkát végzett, és örülök a csapatnak, mert megkapták az első sort. Holnap próbálok majd jobb munkát végezni."

Rosberg és Hamilton folyamatosan oda-vissza passzolja a labdát, egyelőre kettejük harca határozza meg a bajnokságot. "Hihetetlen érzés. Nem igazán tudom, hogy mit is mondjak. A csapat rengeteget fejlődik, és én is mióta megérkeztem ide - ahogy elmondom minden héten. Hihetetlen."

Az is segít nekik, hogy Bahreinben sokkal hűvösebb van Malajziához képest. "Igen, ez így van, és az is, hogy az edzések még sokkal melegebb körülmények között zajlanak. Délutánra megváltozik a pálya dinamikája és karaktere, és az autó is jobban fekszik így. Ami a holnapot illeti, senki másra sem figyelek, csak végzem a munkám. Majd meglátjuk. A gumikopás biztos nagy kihívás lesz."

A Mercedes AMG sportfőnöke a következőkkel kommentálta a mai eredményt. "Kényelmesnek nézett ki, és nem tudok sokkal többet hozzátenni. Fontos, hogy holnap is így folytassuk. A mai egy jó nap volt, de a megbízhatóság még mindig kiemelt fontosságú kérdés. Abszolút örülök annak, amit a versenyzők csinálnak"- utalt Wolff a szoros párharcra. "Ez viszi előre a csapatot is. Mókás, amikor a média az egyik héten azt írja, 'Eljött Lewis ideje', mivel akkor éppen ő van az élen. Most itt a másik időmérő, és Nico van ott. Kölcsönösen nyomják egymást. Ez tökéletes a csapatnak. A fogyasztás terén rendben kellene lennünk. Az biztos, hogy itt közelebb vagy a határhoz."

Az osztrák részvényes a gumik miatt sem aggódik. "Nem, rendben kellene lenniük ilyen hőmérsékletben. Egyértelműen látni lehet, hogy a Pirelli kiállt a tűzvonalból. A gumik remekül működnek itt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen egy jobb napot fogott ki, Alonso már kevésbé
Következő cikk Keresik a megoldást a hangosabb motorokra: az FIA elnöke szerint változik a világ, az F1 is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország