A Pirelli két kiállásra számít Abu Dhabiban, de lesznek kakukktojások

Paul Hembery eggyel több kerékcserére számít pilótánként Abu Dhabiban, mivel az idei kínálat lágyabb a tavalyinál. Ennek ellenére egyesek biztos megpróbálják egy cserével.

A közepes és a lágy keverék kerül bevetésre a hétvégén, ahogy történt egy évvel korábban is. A Pirelli sportigazgatója elmondta, a pálya nagyon sokat fog javulni a hétvége folyamán, így a pénteki adatok nem feltétlenül lesznek reprezentatívak. A helyszín nem jelent nagyobb kihívást az abroncsoknak, de a sötétedés miatt csökkenő hőmérséklet érdekes eleme a hétvégének.

„A hőmérséklet csökkenése nyilvánvalóan hatással van a gumikopásra és azok elhasználódására, ami azt jelenti, a csapatok még a lágyabb keveréken is hosszabb etapokat tudnak megtenni a verseny későbbi részében”- mondta a szakember.

„A kopás és az abroncsok elhasználódása nem különösebben magas: tavaly, amikor szintén a közepes és a lágy keveréket jelöltük ki, a legtöbb versenyző csak egyszer állt ki. Mivel a keverékek lágyabbak idén, ezúttal két cserére számítunk, de lehetséges, hogy egyes csapatok megpróbálják egy kiállással. Általában véve arra számítok, hogy az élmenők versenytempója nagyon közel lesz egymáshoz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING