A Pirelli ismertette teljes 2021-es F1-es gumikiosztását!

A Pirelli ismertette, mely gumikat választotta a 2021-es szezon 23 versenyére. Az olasz gumigyártó a keverékek kiválasztása során a már tavaly is alkalmazott filozófiát igyekezett követni.

The weekend Pirelli tyre selection

The weekend Pirelli tyre selection

Mark Sutton / Motorsport Images

Míg tavaly a Pirelli csak néhány hétre előre közölte, mely keverékeket választotta a versenyhétvégékre, az F1 kizárólagos gumiszállítója most a teljes szezon gumikínálatát ismertette. Az előrehozott döntésre a koronavírus miatt volt szükség.

A Pirelli F1-es projektjéért felelős Mario Isola elmondta, a korai bejelentés segíti majd a csapatokat. 

Még több F1 hír:

„A gumikeverékek egész évre történő ismertetése segíteni fog a csapatoknak és a versenyzőknek a tervezésben. Lesz lehetőség némi rugalmasságra abban az esetben, ha a koronavírus megint komoly hatással lenne a versenynaptárra.”

A Pirelli választásai az egyes pályákra nagyban hasonlítanak az előző években használtakkal – kivétel talán Baku és Brazília, ahol lágyabb keverékeket láthatunk idén.

 

„A lágyabb keverék mindkét esetben színesebbé teheti a gumikkal kapcsolatos stratégiát” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Isola.

A koronavírus miatt a versenyzők egy adott készletet kapnak, és nem válogathatnak az egyes keverékek számát illetően.

Minden versenyző két kemény, három közepes és nyolc lágy keverékkel kezdi majd meg a 2021-es versenyhétvégéket.

Ha valamilyen nem várt körülmény lépne fel, a versenyhétvége előtt 15 nappal a Pirelli még változtathat a gumikínálaton.

Így fest az új AlphaTauri 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ezekkel a változtatásokkal verné meg a Mercedest a Honda
Következő cikk Jerezben tesztelheti a Ferrari a 18 colos Pirelliket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország