A Pirelli ismertette gumiválasztását az utolsó hét futamra

A Pirelli csütörtök délután közzétette, mely gumik közül választhat az F1 mezőnye az utolsó hét viadal során.

Pirelli Tyres

Pirelli Tyres

Steven Tee / Motorsport Images

Immár hivatalos, hogy a 2020-as világbajnokság (remélhetőleg) 17 futamból fog állni. A számot az FIA, valamint a Liberty Media is megerősítette. A COVID-19 járvány miatt az idei versenynaptárat csaknem teljesen újra kellett tervezni.

A Pirelli ma nyilvánosságra hozta, mely keverékek közül válogathat a mezőny az utolsó hét versenyen. Az érintett viadalok sorát a Német Nagydíj kezdi, majd Portugália, Imola, Törökország, Abu Dhabi és a bahreini versenyek következnek.

A Pirelli idei abroncsait három féle színjelzéssel láthatjuk a versenyeken: fehér jelöli a kemény, sárga a közepes, piros a lágy gumikat. A C1 a legkeményebb, míg a C5 a leglágyabb keverék.

A Pirelli úgy döntött, az 5 keverék közül a C2 (kemény), a C3 (közepes) és a C4 (lágy) jelzéssel ellátott gumikat látjuk majd a Nürburgringen, Imolában és a bahreini dupla hétvégén.

A C1 (kemény), a C2 (közepes) és a C3 (lágy) kódjelű Pirellik Portugáliában és Törökországban szerepelnek majd. Hasonló gumiválasztás volt a 70. Évforduló Nagydíján, ahol a Red Bull és Max Verstappen jobb gumikezelésének köszönhetően győzte le a Mercedeseket.

Abu Dhabiban az F1 hivatalos gumiszállítója három leglágyabb 2020-as keverékét bocsátja a csapatok rendelkezésére: a C3 (kemény), a C4 (közepes) és a C5 (lágy) gumikat.

A hétvége során minden versenyzőnek meg kell spórolnia minimum egy lágy szettet a Q3-ra. Az időmérő harmadik szakaszába bejutott tíz versenyző az időmérő végén visszaszolgáltatja azt a Pirellinek, míg a mezőny többi tagja szabadon felhasználhatja azt a versenyen.  

Pirelli technicians record some tyre data

Pirelli technicians record some tyre data

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A verseny során minden versenyzőnek legalább egyszer használnia kell a hétvége aktuális kemény vagy közepes szettjét.

A hétvégének minden versenyző 13 szett gumival vág neki. Az imolai versenyre a szabadedzések kevesebb száma miatt mindenki 10 szett gumit kap.

Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős részlegének vezetője így nyilatkozott: „Ez a koronavírus sújtotta szezon lassan a végéhez közeledik. Az év további részében néhány új helyszín is vár még ránk, így örömmel jelentjük be az évad hátralévő részére választott keverékeket.”

„A döntést természetesen számos tényező figyelembevételével hoztuk meg. A pálya karakterisztikája, a várható időjárás, az aszfalt minősége egyaránt ilyen tényezők voltak. Az új pályák esetén hasznunkra voltak az aszfaltról meglévő információk, a más versenysorozatoktól kapott adatok, valamint a csapatok által végzett szimulációk.”

„Ahogy a szezon korai szakaszában már többször láthattuk, a versenyzőknek két kemény, három közepes és nyolc lágy szett áll majd a rendelkezésükre Németországban, Bahreinben és Abu Dhabiban.”

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, Pirelli tyre detail in parc ferme

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, Pirelli tyre detail in parc ferme

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Imolában a megszokottól eltérő két napos hétvége miatt a versenyzők 10 garnitúra gumit használhatnak majd (két kemény, két közepes és hat lágy szett). A Portugáliába és Törökországba várható durva aszfalt miatt három kemény, három kemény és hét lágy szettel készültünk.”

„A versenyzőknek így eggyel több garnitúra lágy gumi áll majd a rendelkezésükre. Így kipróbálhatják azokat a szabadedzéseken, a versenyen pedig akár két szettet is felrakhatnak.” – zárta az olasz szakember.

Szafnauer döntött Vettelről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari nem kizárólag az eredményekre alapozza a versenyzőkérdést
Következő cikk Íme a Ferrari különleges festése az 1000. nagydíjára! (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország