A Pirelli hozta formába Albont

Alexander Albon szerint a magabiztosság volt a kulcs a jó szuzukai szereplésének, és ennek egyik oka a Pirelli jövő évi abroncsainak Japán Nagydíjat megelőző tesztje volt.

Alex Albon, Red Bull Racing

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az újonc thai versenyző rendesen kapja a feladatokat idén, Alexander Albonn a Toro Rossóban kezdett, majd Pierre Gasly menesztése után helyet kapott az egyik top istállóban, az elmúlt hétvégén ráadásul egy olyan pályán kellett bizonyítania, ami teljesen ismeretlen volt a számára. Albon azonban először a Red Bullban képes volt hozni csapattársa, Max Verstappen szintjét, az időmérőn hajszálra azonos idővel végzett, és végül a hatodik helyről rajtolva lett negyedik.

"Elégedett vagyok a negyedik hellyel. Az időmérővel még inkább elégedett vagyok, még ha csak hatodik is lettem. Egy kicsit magabiztosabbnak érzem magam az autóban, azt gondolom, hogy ebben még a hétfői Pirelli-teszt is segített. A még több megtett kilométer sokat jelent" - vélekedett Albon. "Ez meg is mutatkozott, már az első szabadedzésen is biztosabb voltam, és azt éreztem, hogy az autó jobban alattam van, inkább azt csinálja, amit én akarok. És ahogy a magabiztosság megvan, az megmutatkozik a köridőben is. Ezen a hétvégén nagyon nyugodt voltam, egy olyan pályán, ahol erre nagy szükség is van. Jó nap volt, jó hétvége."

Még több F1 hír:

Albon helye még nem biztos a Red Bullban a jövőt illetően. "Magamra koncentrálok, és minden hétvégével akkor foglalkozom, amikor jön. Nem agyalok rajta sokat, csak igyekszem fókuszálni a saját teljesítményemre, és a jelenre. Az idő majd eldönti, hogy ez mire elég, de természetesen ez a cél" - mondta a Red Bullban maradásról Albon, aki azt is elismeri, hogy Japánban gyenge volt a rajtja.

"Az én hibám volt, túlzottan is kipörgött a kerék. A McLarenek is lementek az ívről, de nem tudtam kihasználni, és két helyet vesztettem, a futam második fele pedig ennek a visszaszerzésével telt. Ezt megtettük Landóval, de Carlos esetében már elvesztették a gumik a tapadást, amíg Landóval csatáztam. Nagyon kellett a végéig figyelni a kerekekre. Összességében ez egy jó futam volt, ugyanakkor az időmérővel elégedettebb vagyok, mint a versennyel, de mindent egybevetve az egész nem volt rossz" - jelentette ki Albon, aki nem tagadta, hogy igyekezett agresszíven megelőzni Norrist.


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem számítanak rá, hogy bárki elkaszálja a 2021-es szabályokat
Következő cikk Jóváhagyták a Toro Rosso névváltoztatási kérelmét: Alpha Tauri lesz az új csapatnév

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország