A Pirelli első embere megnevezte a három legnagyobb gumimágust

Az olasz gumigyártó F1-es projektjéért felelős Mario Isola elmondta, kit tart a jelenlegi mezőnyből a három legjobb versenyzőnek gumikezelés szempontjából. A Pirellik menedzselése évek óta kulcsfontosságú tényező a versenyek során.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 recevies the Pirelli Poleman award from Mario Isola, Racing Manager, Pirelli Motorsport

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Pirelli-főnök Mario Isola úgy véli, Lewis Hamilton, Max Verstappen és Charles Leclerc gumikezelési képességei kiemelkedőek a mezőnyben.

A hétszeres világbajnok már 95 diadalnál jár, tavaly pedig a Török Nagydíjon olyan győzelmet aratott, ahol mindenki másnál jobban bánt gumijaival változó körülmények között. 

Még több F1 hír:

Max Verstappen a Mercedes dominanciája mellett két futamot is be tudott húzni, míg Charles Leclerc az év nagy részében többet hozott ki Ferrarijából, mint amire az SF1000 hivatott volt.

„Minden versenyző jól felismerhető stílussal rendelkezik. A világ 20 legjobb pilótájáról beszélünk” – idézi Isola szavait a GPToday.

„A képességek mellett egy jó autó is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a versenyző sokáig életben tudja tartani a gumikat. Aki ismeri az abroncsok határait, az komoly előnybe kerülhet a többiekkel szemben.”

„Max és Lewis nagyon erős ebben, de Charles-t is kiemelném, ugyanis nagyon jól kezeli a gumikat.”

Verstappen kapcsán Isola a 2016-os Brazil Nagydíjat említette példaként, ahol a Red Bull versenyzője az esőben a többiektől eltérő íveket használva talált több tapadást.

„Max teljesítménye a 2016-os brazíliai versenyen nyűgözött le. Hihetetlenül jól ment vizes körülmények között.”

Isola a 2020-as 70. Évforduló Nagydíját is kiemelte, ahol a holland nagyszerű gumimenedzselésének köszönhetően kerekedett felül a két Mercedesen.

„Idén lágyabb gumikat vittünk Silverstone-ba, amihez nagyon jól alkalmazkodott” – méltatta Verstappen teljesítményét Isola.

„Lehet, hogy a Mercedes aznap keményebben bánt a gumikkal, így nem jelenthetem ki egyértelműen, hogy a versenyzők jelentették a különbséget” – fogalmazott Isola.

A Mercedes állítja, gondjaik vannak idei motorjukkal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Zhou magabiztos F1-es esélyeit illetően
Következő cikk Mazepin: Első évemben mindegy, milyen autó van alattam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország