A Pirelli egyetért: Csökkenteni kell a különbséget a két keverék között

Mario Isola George Russell kritikájára reagálva elmondta, hogy valóban „túl lassú” az extrém esőgumi, így a megfelelő átmenet megtalálása fontos lenne a köztes esőgumikhoz képest. A szakember szerint a felvert vízpermet okozta gondokra is megoldást kell találni.

Pirelli tyres

A Belga Nagydíjon nemcsak a versenyzés, hanem a biztonsági is középpontba került, hiszen korábban két nagyon sajnálatos, halálos kimenetelű baleset is történt Spában. Az eső ráadásul komoly aggályokat vet fel a vezethetőséget illetően, egy olyan pályán pedig pláne, mint amilyen a belga aszfaltcsík.

A szombati sprintfutamot esőben kezdte meg a mezőny, a biztonsági autó mögött haladva, így a csapatok eleinte az extrém esőgumikon láttak hozzá a körözéshez. Amikor a safety car kiállt, sokan bejöttek az interekért, és ők jártak jól, ugyanis az extrém esőgumi jóval lassabb tempóra képes csak. A Pirelli és a pilóták is rávilágítottak erre a problémára.

„Úgy gondolom, hogy először is a két problémát szét kell választanunk: az egyik a vizes pálya teljesítménye, a másik a látási viszonyok” – vélekedett Isola a Pirelli részéről a gumikkal kapcsolatos helyzetet elemezve.

„Teljesítmény szempontjából, amikor a gumikat fejlesztettük, olyan eredményt kaptunk a teljesítményt illetően, ami sokkal, de sokkal meggyőzőbb [öt másodperccel körönként], mint a régi extrém vizes gumiabroncs volt.”

„De talán ez a teljesítmény még mindig nem elég ahhoz, hogy megfelelő átmentet képezzünk a köztes esőgumikkal” – vélekedett a Pirelli szakembere.

Mint ismert, George Russell volt az, aki kifakadt a két vizes körülményekre kifejlesztett abroncsok teljesítményében fellelhető differencia kapcsán. A brit szerint óriási a különbség tempóban a köztes, valamint az extrém esőgumik között.

Isola ezt követően a láthatósággal kapcsolatos problémákkal folytatta: „Ha az elképzelés az, hogy továbbra is olyan terméket fejlesszünk, amely képes csökkenteni a permetet, és így lehetőséget ad [a versenyzőknek] arra, hogy teljesen vizes körülmények között is versenyezhessenek, akkor meg kell tartanunk a két abroncsfélét.”

„De ha a teljesen nedves abroncsot csak a biztonsági autó mögött használjuk, akkor egyetértek a versenyzőkkel, hogy jelenleg ez egy használhatatlan keverék.”

Eközben Wolff azzal kapcsolatban fejezte ki az aggályait, hogy a teljesítménykiegyenlítésnek beláthatatlan következményei lehetnek…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko élvezi Verstappen és GP játékát: mindketten könnyen felkapják a vizet
Következő cikk Gasly: „Rémálmaim” lesznek Albon hátsó szárnyától

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország